Magyarország

21 professzor tiltakozik a Debreceni Egyetem modellváltása ellen

Published

on

Fotó: MTVA / Oláh Tibor

Az aláíró professzorok valamennyien az MTA doktorai, hatan akadémikusok.

Január 24-én, vasárnap este állásfoglalást adott ki a Debreceni Egyetemen (DE) történtekről a 21 Debreceni Professzor elnevezésű Facebook-közösség – írja a Debreciner.hu

A professzorok ismeretei szerint – a korábban megjelent hivatalos sajtóközleménnyel ellentétben – nem történt széleskörű egyeztetés a DE modellváltással kapcsolatban: az egyetem közössége sem a 2021-24. évekre szóló Intézményfejlesztési tervet, sem a modellváltási stratégiát előzetesen nem ismerhette meg -írták. ”Szemben a közleménnyel, nem történt széleskörű és intenzív egyeztetés az egyetem történetében talán legnagyobb horderejű változás tervéről, céljáról, indokairól, előnyeiről és hátrányairól, következményeiről. A szenátus tagjai sem kaptak és így nem is osztottak meg dokumentált információkat választóikkal, jóllehet ez az egyetemi, de nem csak az egyetemi demokrácia alapja”- áll a közleményben. 

A professzorok szerint „semmi sem indokolta a szenátus rendkívüli ülését: egy ilyen súlyú kérdés széleskörű és nyilvános előkészítést igényel” –  emellett szegedi és pécsi példákat hoznak fel arra, hogy a másik két egyetemen másként értelmezik a nyilvánosságot a vezetők, mint a debreceniben.  

A professzorok a levél végén elmondják, hogy nem  feltétlenül a döntés tartalmával van gondjuk, hanem annak előkészítését tartják problémásnak. „Ez az itteni rendkívüliség és zártság most is erős kételyeket és ellenérzéseket ébresztett sokunkban, kétségeket demokráciánk működésében” – olvasható a 21-ek állásfoglalásában, ami így zárul: “Szeretnénk hinni egy olyan egyetemben, mely az értelmiségtől elvárt kritikus és konstruktív szellemű diskurzusra, szabad véleménynyilvánításra és valóságos demokráciára épül.” 

Az aláíró professzorok valamennyien az MTA doktorai, hatan akadémikusok.

A Debreceni Egyetem múlt csütörtökön kezdeményezte, hogy a DE állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemmé alakuljon át. Erről rendkívüli ülésén, 65 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött az egyetem szenátusa.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version