Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Elnöki beiktatás helyett letartóztatásokat és kivégzéséket, katonai hatalomátvételt akartak a QAnon-hívők

Létrehozva:

Most nagyon csalódottak, de még mindig azt remélik, a volt elnök irányít a háttérből.

 2017-ben jött létre az úgynevezett QAnon-mozgalom, amelyik azon az összeesküvéselméleten alapszik, hogy egyfelől Egyesült Államokat és a világot egy

pedofil-sátánista-kannibál összeesküvés irányítja, amit a demokraták és a liberálisok vezetnek.

Másfelől pedig a konteósok szerint Donald Trump éppen ellenük próbált fellépni; nem az számít, amit a nyilvánosság előtt mondott vagy tett, hanem az, ahogy a háttérben küzdött a – mondani se kell – nem létező pedofil-sátánista konspiráció ellen.

A konteósok ezért csalódottan fogadták, illetve el se hitték Trump választási vereségét, de igazán az sokkolta őket, hogy

  • se január 6-án nem volt sikeres a Capitolium elfoglalása,
  • se január 20-án nem történt meg a hatalomátvétel.

A BBC és a Reuters beszámolói szerint ugyanis az általuk látogatott fórumokon, a Telegramon, a Reddit és a Gab bizonyos csatornáin vagy a TheDonaldWin-oldalon (korábban a Facebookon, Youtube-on és a Twitteren szervezkedtek, de ezekről kitiltották őket) is az volt az általános várakozás a trumpisták között, hogy január 20-ána a hadsereg közbelép, és elnöki eskütétel, illetve beiktatás helyett

letartóztatják és kivégzik(!)

a demokrata politikusokat, mint Joe Bident, a feleségét, Kamala Harrist, Nancy Pelosit, Chuck Schumert, Barack és Michelle Obamát, Hillary és Bill Clinton, továbbá – még a korábbi republikánus elnök – George Bush, és a feleségét, Laurát.

Hozzájuk csatakoztak volna a vesztőhelyen a hagyományosan demokrata és liberális – tehát a trumpisták szerint pedofil és sátánista – hollywoodi színészek közül is néhányan.

Ehhez képest semmi nem történt. Az USA – tradícionálisan jobboldali és republikánus – hadserege nem tartóztatta le Bident és társait, Trump elfogadta a vereséget, sok sikert kívánt a következő kormánynak és lelépett golfozni.

A hívek pedig ott álltak megvezetve, becsapva, csalódottan és sokkolva a várt fejlemények elmaradása miatt. Az egyik nő, akinek a férje QAnon-követõ, a BBC-nek elmondta, hogy január 20-a

 élete legkiábrándítóbb napja volt.

A trumpista konteósok most nem tudják mitévők legyenek.

  • Vannak, akik úgy gondolják, hogy várjanak türelemmel; a háttérből továbbra is Trump irányít, az eszme és a terv még nincs veszve, csak halasztást szenved.
  • Mások viszont úgy látják, ennyi volt, vége, szép napok voltak, jó volt együtt, de tovább kell lépni.

A gazda, vezér és eszme nélkül maradt quanonista-trumpistákat a BBC és a Reuters szerint is most neonáci csoportok tervezik magukhoz csábítani. A kiábrándult, összezavarodott konteósok,

önelnevezésük szerint keresztény hazafiak,

nincsenek kevesen: a Telegramon 130 ezren vannak, a Twitter 70 ezer QAnon-fikókot függesztett fel Trumpéval egyidőben, az elnök január 6-ai gyűlésén negyedmillióan vettek részt. 

 

Legnépszerűbb cikkeink