Nagyvilág

Nyugati szankciókat követel Cihanouszkaja Lukasenka ellen

Published

on

A rezsim kegyetlensége, elnyomása és erőszakossága ellenére az emberek nem fogják feladni – ígérte.

További nyugati szankciókat követelt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kormányzatával szemben Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezető pénteken észtországi látogatása során.

Cihanouszkaja azt tanácsolta, a bírák és a belügyi különleges alakulatok (OMON) emberei és családtagjaik is kerüljenek fel a szankciós listákra.

A Vjaszna nevű emberi jogi szervezet szerint a fővárosban tartott csütörtök esti tüntetéseken 18 embert állítottak elő a hatóságok. „A rezsim mindezen kegyetlensége, elnyomása és erőszakossága ellenére az emberek nem fogják feladni” – hangoztatta Cihanouszkaja a történtekre reagálva. „A változás, tisztelet és méltóság iránti akarat töretlen” – fogalmazott az ellenzéki.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta tart a belpolitikai válság Aljakszandr Lukasenka vitatott győzelme miatt. Az azóta folyamatos hétvégi tüntetéseken többször százezren is részt vettek, ami rekordnak számít az 1991 óta független volt szovjet tagköztársaságban. Lukasenkát számos nyugati ország, és az EU sem ismeri el törvényes államfőnek és célzott szankciókkal sújtották Lukasenka-kormányának tagjait. (MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version