Nagyvilág

Fertőzőbb és másfélszer halálosabb is az új brit variáns 

Published

on

De az oltások ugyanolyan hatékonyak ellene, mint a régi ellen.

A brit kormány tudományos főtanácsadója szerint vannak arra mutató – egyelőre nem egyértelmű – jelek, hogy a koronavírus néhány hónapja Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbi változatnál valamivel több halálesetet okozhat.

Sir Patrick Vallance ugyanakkor hangsúlyozta azt is péntek esti sajtótájékoztatóján, hogy a vizsgálati eredmények alapján az eddig kidolgozott vakcinák az új vírusváltozattal szemben is ugyanolyan hatékonyak, mint az először felbukkant variáns esetében.

Boris Johnson brit miniszterelnök a Downing Streeten tartott közös sajtóértekezleten elmondta, hogy Angliában

a felnőtt lakosság tíz százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltást.

Vallance professzor tájékoztatása szerint azok körében, akiket kórházban kezelnek koronavírus-fertőzéssel, nem mutatkozik különbség a korábbi és az új brit vírusvariáns okozta halálozások számai között.

Sir Patrick szerint a koronavírus-fertőzöttek összességére vetítve ugyanakkor vannak „jelenleg nem túl erőteljes” bizonyítékok arra, hogy az új variáns – azon túl, hogy a réginél 30-70 százalék közötti mértékben fertőzőképesebb – több halálesethez vezethet.

A kormányfőtanácsos példaként elmondta: a hatvanas éveikben járó férfiak esetében ezer koronavírus-beteg közül az eredeti vírusváltozattal történt fertőződés esetén hozzávetőleg tíznek, az új koronavírus-variáns okozta fertőződés esetén mintegy 

13-14-nek a halála valószínűsíthető.

Sir Patrick Vallance hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezekkel a számokkal kapcsolatban nagyon sok a bizonytalanság, sok vizsgálat szükséges annak kiderítésére, hogy ez valóban így van-e.

Arra viszont egyre több az egyértelmű bizonyíték, hogy a Nagy-Britanniában azonosított új koronavírus-változatra is hatnak az eddig kidolgozott oltások – mondta Vallance professzor.

A Downing Streeten tartott péntek esti sajtótájékoztatón a brit kormányfő is hangsúlyozta ugyanezt, mondván: a tudományos bizonyítékok egyértelműen azt mutatják, hogy az Egyesült Királyságban jelenleg forgalmazott mindkét oltóanyag – a Pfizer/BioNTech-vakcina mellett az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű oltóanyaga is – egyaránt 

hatékony a régi és az új koronavírus-változat ellen.

Boris Johnson kiemelte azt is, hogy a brit oltási kampány december 8-i kezdete óta országszerte 5,4 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcinát. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version