Kiemelt hírek

Brutális hiány: Orbán Viktor utolérte Gyurcsány Ferencet

Published

on

2006 óta nem volt ilyen rossz állapotban Magyarország költségvetése.

Az össztermék 9 százalékának megfelelő hiány halmozódott fel tavaly. A Pénzügyminisztérium a koronavírus által okozott válság kezelésének költségeivel magyarázta az elszabadult kiadásokat.

A meghozott intézkedések következtében 2020 decemberében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett  központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, a tavalyi egész éves deficit ezzel  5548,6 milliárd forint lett – közölte a PM.

Az uniós módszertan szerinti GDP-arányos államháztartási hiány 2020-ban 9 százalék körül lehet.

9% fölötti államháztartási hiányt legutóbb 2006-ban produkált Magyarország.

  • Akkor Gyurcsány Ferenc kormánya emiatt megszorításokra kényszerült, ami miatt tüntetések voltak a nagyvárosokban, és évekre robbanásközeli állapotba került az ország. 
  • Orbán Viktor kormányzásának első éveiben szigorúan betartotta az Unió által elvárt 3% alatti hiánycélt, tavaly viszont nagyszabású költekezésbe fogott a járvány okozta válság hatásainak enyhítésére.

Az egyelőre nem világos, hogy a pénznyomtatásra, hitelfelvételre és uniós támogatásokra alapozott költekezést követi-e majd

jelentős megszorítás, vagy hogyan fogja visszafizetni Magyarország az elszabadult államadósságot.

20020-ban a központi költségvetés 4953,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 641,8 milliárd forintos hiánnyal zárta a tavalyi évet, az elkülönített állami pénzalapok 46,7 milliárd forintos többletet értek el.

A központi alrendszer 22 865,4 milliárd forint összegű bevételei 1323,1 milliárd forinttal, 6,1 százalékkal, a 28 414,0 milliárd forint összegű kiadásai pedig 5743,8 milliárd forinttal, 25,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version