Magyarország

Ezt hozta a járvány: a cégvezetők negyede leépítene

Published

on

Fotó: Merész Márton

Világszerte több mint 2300 vállalkozó és cégvezető megkérdezésével készítette el legújabb tanulmányát a Salesforce elemzőcég. Arra keresték a választ, hogy a világjárvány alatt hogyan változtak a cégvezetők céljai, és hogyan birkóztak meg az új kihívásokkal.

Hogyan alakult a digitális munkarendre való átállás, hogyan tervezik a felépülést, majd a növekedést a pandémiás helyzet elmúltával? Mások mellett ilyen kérdésekkel fordultak az elemzők a kkv-k vezetőihez. A Saleforce riportjából kiderül, hogy 2020 első három negyedévében jellemzően azok a vállalkozások tudták elkerülni a visszaesést, amelyek képesek voltak szorosabbá tenni ügyfélkapcsolataikat. Ennek fő útjai a jelentés szerint a rugalmasság, a kapcsolatok elmélyítése, és a partnereknek nyújtott szolgáltatások fejlesztése, a nagyobb mozgástér biztosítása. Az ügyfélmegtartás mellett a megkérdezettek 48 százaléka szerint a cégük előtt álló legfontosabb cél, hogy új partnereket szerezzenek.

A korábbi kihívások mellé újonnan belépő elvárások, például a járványügyi rendeletek betartása vagy az azonnali online rendelkezésre állás kényszerének ellenére a kkv-k legnagyobb része optimistán tekint a jövőbe: a márciusi adatfelvételkor 80 százalékuk, de még augusztusban is mintegy 72 százalékuk nyilatkozott pozitívan.

Madár István szerint ez azért lehet így, mert a pandémia okozta krízis

nem általánosságban sújt mindenkit egy kicsit, hanem egy szűk réteget nagyon.

Ilyen például a turizmus és a vendéglátás, a feldolgozóiparban viszont nyoma sincs a tavalyi sokknak. „A gazdasági helyzetértékelés időben hullámzó alakulása rávilágít arra is, hogy a kkv szektor sokkal érzékenyebben, hektikusabban reagál a járvány alakulására” – kommentálta a Salesforce eredményeit a portfolio.hu vezető elemzője. Vagyis: a szektorba tartozó vállalkozások kilátásait nagyban befolyásolja például, hogy lesz-e a járványnak harmadik hulláma, mikor szűnnek meg a korlátozások, és hogy miképpen reagálnak a gazdasági folyamatokra a kkv-k. A tapasztalatok szerint a technológiai lehetőségeket bátran integráló cégvezetők tudják leginkább mozgásban tartani vállalkozásaikat.

Bükkösy Ádám, a tanulmányt megrendelő Salesforce regionális értékesítési igazgatója szerint az emelkedő pályán lévő vállalkozások egyre szívesebben vezetnek be automatizált ügyfélkezelést (CRM), alkalmaznak ügyfélkiszolgáló és email marketing szoftvereket. A jövő kiszámíthatatlansága miatt sok kkv törekszik rugalmasabb cégszerkezet kialakítására például a belső kommunikáció, illetve a munkafolyamatok digitalizálásával is. Ráadásul az efféle hatékonyságnövelés olyan átszervezésekre is lehetőséget teremt, amelyekkel megtartható a jelenlegi munkaerőállomány nagy része.

Ez már csak azért is fontos szempont, mert a felmérés szerint a cégvezetők 25 százaléka leépítést fontolgat. A trendriportból kiderül, hogy a megkérdezett cégek mintegy 60 százaléka a pandémia lecsengése után sem tervez visszatérni a régi kerékvágásba: 47 százalékuk enyhén átalakított formában folytatja a munkát, 13 százalékuk pedig teljesen megújított üzleti struktúrával vág neki a jövőnek.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version