Kiemelt hírek
Kormányinfó: Utalják a 13. havi nyugdíj első részét, fizetésemelést kapnak a háziorvosok
Gulyás Gergely ismertette a kormány e heti döntéseit.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy jövő héten vizsgálja meg a kormány, fenn kell-e tartani továbbra is a szigorításokat. Gulyás szerint azonban ahhoz, hogy enyhíteni lehessen, a tömeges oltás megkezdése, vagy a mostaninál jóval kedvezőbb járványügyi adatok kellenének.
Az Egyesült Királyságban, Izraelben, az Egyesült Államokban már tömegesen oltanak, de Magyarország kevesebb vakcinához jutott az EU-tól, ezért fordultunk az Unión kívüli gyártókhoz – mondta Gulyás. Az Európai Gyógyszerügynökség is lassú, jegyezte meg. Az AstraZeneca engedélyezése nem történt meg, a magyar hatóság már megtette, a britek már oltanak vele. Az uniós beszerzésben lekötött vakcinával 8,8 millió embert lehetne beoltani – fogalmazott a miniszter.
Gulyás a vakcinák engedélyeztetésével kapcsolatban kiemelte, hogy nem gyakorolnak nyomást a hatóságokra. A szakmai protokollok mellett viszont fel kell gyorsítani a az engedélyezés folyamatát, hogy az oltásokkal minél több életet lehessen megmenteni.
Gulyás elmondta, hogy a háziorvosoknál nem lehet vakcinára jelentkezni, csak online és levélben lehet regisztrálni a központi nyilvántartásba.
Védettséget igazoló okirat lesz idehaza is, erről mindenki kap majd egy plasztik kártyát. Azok kaphatják meg ezt, akik vagy átestek a víruson, vagy beoltották őket.
A nyugdíjasok február első napjaiban megkapják a 13. havi nyugdíj első részét.
Béremelést kapnak a háziorvosok is. Attól függően, milyen formáját választja a praxis-közösségnek. Három lehetőség van: aki a legszorosabban együttműködik, az a teljes béremelést megkapja, aki lazább közösséget vállal, az az emelés 80 százalékát kapja meg, aki pedig nem vállal praxisközösséget, az a 30 százalékát. Ez mintegy 100 milliárd forintos költséget jelent majd a költségvetésnek – mondta a miniszter. A fogorvosok is ennek megfelelő béremelést fognak kapni.
Gulyás Gergely szerint az emberek szabálykövetőek, így vélhetően az orvosok is, tehát döntő többségük be fogja tartani, hogy tilos hálapénzt elfogadnia.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!