Nagyvilág

 Elfogadta a 14. havi nyugdíjat a lengyel parlament

Published

on

A legtöbb lengyel nyugdíjas novemberben kapja meg a csaknem 100 ezer forintnak megfelelő összeget.A lengyelországi minimálnyugdíj összegével egyenlő, vagyis 98,5 ezer forintnak megfelelő 14. havi nyugdíjról szóló törvényt szavazta meg csütörtökön a lengyel parlamenti alsóház, a szejm.

A javaslat mellett a 460 fős szejmben 420 képviselő szavazott, a 19 elutasító voksok közül egyet a kormányzó Jog és Igazságosság tagja adott le, tizenkettőt a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció képviselői, hatot pedig az újliberális és a radikális nemzeti kispártok koalíciójához, a Konföderációhoz tartozó politikusok.

A novemberben először kifizetendő, idén bruttó 1250 zloty (98,5 ezer forint) támogatás azoknak a nyugdíjasoknak járna majd, akiknek a havi nyugdíja alacsonyabb bruttó 2,9 ezer zlotynál (mintegy 228,6  ezer forint). Idetartozik a nyugdíjasok többsége, mintegy 7,9 millió ember.

Az említett küszöb átlépése esetén a járulék alapösszegétől levonják a 2,9 ezer zloty és az adott személynek járó nyugdíjösszeg között fennálló többletet. Összesen mintegy 9,1 millió nyugdíjas részesülhet majd a járulék teljes, illetve csökkentett formájában.

A támogatás automatikusan, külön kérvény nélkül jár.

Ellenzéki képviselők annak ellenére szavazták meg a jogszabályt, hogy a parlamenti vita során minden nyugdíjas számára egyenlő járulékot  követeltek, illetve általános nyugdíjemelést javasoltak az évente egyszer kifizetendő támogatások helyett.

A támogatás évi költségei 11,4 milliárd zlotyt (898,8 milliárd forint) tesznek ki,  ezt az úgynevezett szolidaritási alapból fizetik ki. Az  alapot a legmagasabb jövedelmű állampolgárokra 2019-ben kivetett különadóból finanszírozzák.

Lengyelországban 2019-ben bevezették a 13. havi nyugdíjat, amelynek összege szintén a minimálnyugdíjjal egyenlő. A támogatás teljes összege minden nyugdíjasnak jár hivatalból, függetlenül attól, milyen magas a havi járandósága (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version