Magyarország
Ezer tőből álló kannabiszültetvényre csapott le a rendőrség
Csaknem ezer tőből álló kannabiszültetvényt számoltak fel hétfő kora reggel egy remeteszőlősi ház pincéjében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
A családi háztól különálló két helyiségben 903 növényt találtak, nagyobb részük virágzott, a többit a korai virágzás állapotában – írták.
A Cannabis Sativa növények mellett a teljes berendezést és több mint másfél millió forintot is lefoglaltak. A Komárom-Esztergom és Pest megyei rendőrök a rajtaütéssel „szerény becslések szerint is” alkalmanként 180 kilogramm, több száz millió forint értékű marihuána szüretelését akadályozták meg – fogalmaztak.
Az ültetvény gazdája, a remeteszőlősi házban lakó 37 éves férfi beismerte a bűncselekményt. Elmondta, hogy tavaly év elején döntött a termesztéséről, majd az ültetvény működéséhez szükséges lámpákra, elszívókra, aggregátorra, tálcákra, tápoldatokra, tápszerekre, állványokra több mint 10 millió forintot költött. Néhány hónappal később kezdte elültetni a külföldről beszerzett palántákat. Azt állította, hogy a marihuánát saját használatra szánta, kereskedni nem akart vele, „bár szüretelni még nem volt lehetősége és most már nem is lesz” – olvasható a közleményben.
A férfit kábítószer-birtoklás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
(MTI, Police.hu)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója