Nagyvilág
A holland kormányfő beismerte felelősségét a családtámogatási botrányban
Mark Rutte a holland ügyvivő kormányfő beismerte személyes felelősségét abban a nagy port kavaró családtámogatási botrányban, amely múlt pénteken a holland kormány lemondásához vezetettet – írta meg szerdán az NlTimes Holland hírportál.
A kormány lemondását követően Rutte azt mondta, hogy botrány az egész politikai rendszer kudarca, és kiemelte, hogy a felelősség nemcsak őt, hanem az egész koalíciós kormányt terheli, így nem mond le arról, hogy továbbra is ő maradjon az ügyvivői kormány élén. A holland parlament alsóházában tartott, az üggyel kapcsolatos vita folyamán a képviselőház tagjai azzal vádolták Ruttét, hogy megpróbál kibújni a felelősségvállalás alól, és kérdőre vonták az ügyvivő kormányfőt, hogy az évek során hogyan hagyhatta, hogy a dolgok idáig fajuljanak.
Rutte kijelentette: közvetlen személyes felelőssége vitathatatlan, és nem fog elmenekülni a számonkérés elől. Jesse Klaver, a zöldek vezetője szerint Rutte „nem csupán szemlélője, hanem főszereplője volt” a botránynak. Geert Wilders, a radikális jobboldali Szabadságpárt elnöke érthetetlennek nevezte, hogy Rutte nem lépett vissza az ügyvivői kormány vezetésétől, ahogy Lodewijk Asscher, a Munkáspárt vezetője tette múlt csütörtökön.
2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság alaptalanul csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket. Ez legtöbbször olyan családoknál fordult elő, ahol a szülőknek kettős állampolgársága volt. A nemzeti ombudsman és a holland parlament vizsgálóbizottságra is arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóság megsértette a jogállamiságot, figyelmen kívül hagyta a gyermekjogokat, és több családot lehetetlenített el anyagilag. Az adóhatóság visszaéléseinek áldozatává vált szülők egy csoportja múlt héten több magas rangú kormánytisztviselő ellen indított bírósági kereset, súlyos gondatlansággal és hivatali bűncselekménnyel vádolva őket. A helyi sajtóban adott nyilatkozataikban a szülők mentális zaklatásról, továbbá „etnikai alapú profilozásról” számoltak be.
A harmadik Rutte-kormány 2017 októbere óta volt hatalmon, koalícióban a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a 66-os Demokraták (D66), és a Keresztény Unió (CU) pártokkal, egészen pénteki lemondásáig. Azóta Rutte vezetésével ügyvivői kormányt neveztek ki. A felmérések szerint a következő, márciusi választásokat is a Rutte vezette konzervatív-liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért nyeri meg.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója