Kiemelt hírek

Németh Gábor: Akár alternatív színművészeti egyetemet is csinálhatunk

Published

on

Fotó: Merész Márton

Németh Gábor író, forgatókönyvíró, a Színművészeti Egyetem (SZFE) oktatója volt vendége kedd reggel Fiala János Keljfeljancsi című műsorának a 168 óra online és közösségi platformjain.

Az utóbbi napokban felgyorsulni látszanak az SZFE alapítványba való kiszervezése körüli ellenállás eseményei. Németh Gábor több fajsúlyos témáról is beszélt. Elmondta például, hogy az SZFE jelenlegi – általuk illegitimnek tartott – vezetése február 1-től február 22-ig olyan órákat pótoltatna velük, amelyeket éppen az ő tiltásuk miatt nem tarthattak meg. Mint mondta, ez november vége óta tartó ügy, akkor ugyanis az egyetemet irányító kuratórium egy – halasztó hatályú – kérelem ellenére továbbra is úgy gondolta, hogy tilos oktatniuk.

„Mi viszont tanítottunk. Ahogy az egész ország digitális oktatásra állt át, úgy mi is. Azoknak az óráknak, amelyeket mégsem tudtunk megtartani, a pótlása január végéig lezajlik.” – mondta. Németh Gábor szerint mindenképpen különös, hogy a vezetőség nulla kredittel zárná le a félévet, majd állítása szerint később újra megnyitná a Neptunt (az egyetemen alkalmazott felsőoktatási adminisztrációs rendszer – a szerk.), és a krediteket mégiscsak elismerné.

Az SZFE ellenállói kedd reggel hoztak nyilvánosságra egy levelet, amelyben az egyetem 107 oktatója közleményben követeli, hogy az intézmény vezetői ismerjék el a félévet a diákok és a tanárok számára egyaránt, az egyik aláíró Németh Gábor volt.

A műsorban arról is szó esett, hogy a járvány miatt bevezetett korlátozások okán az ellenállás most kevésbé látható, és úgy tűnik, az érdeklődés is csökkent iránta, és mivel az épület “fizikai” elfoglalása megszűnt, médiaszempontból meg is nehezedett a hallgatók és oktatók tiltakozása. Németh szerint, ami újra az ügyre irányíthatja a figyelmet, az az, hogy „három nagy tudományegyetem minden ellenkező híresztelés ellenére ugyanerre a sorsra jutott.”

Németh azt mondta, most olyan erővel állnak szemben, „amely azt akarja, hogy a teljes magyar felsőoktatás átkerüljön egy teljesen más irányítási struktúrába, elveszítse az autonómiáját, és gyakorlatilag Fidesz-közeli kuratóriumok birtokába kerüljön”. Aggódik ugyanakkor, hogy nem tudja, hogyan is érvényesíthetnék jogaikat, de megjegyezte, akár alternatív színművészeti egyetemet is létrehozhatnak.

A napokban nyilvánosságra került egy új oktatói névsor, amelyen olyan nevek szerepelnek, mind a Hír TV-ben már bizonyított Velkovics Vilmos vagy az Orbán Viktor egykori videósaként ismert Banner Géza. Németh Gábor azt mondta, a táblázatban húsz-harminc új ember neve szerepel, az egyetem régi oktatói közül kevesebb, mint tízen távoztak, és „kirúgással még négy embert fenyegettek meg”. Eszerint az új vezetés jóval több oktatót hozott, mint amennyien távoztak az úgynevezett modellváltás során.

Az oktató beszélt arról az alkotmánybírósági beadványról, amelyet még októberben nyújtottak be az ellenállás részeként.

„Ez azért lenne fontos, mert ha bármikor előfordulhatna – mint a CEU esetében – hogy az Európai Bíróság kedvező döntést hoz, akkor erre alapozva a teljes modellváltási folyamatot vissza lehetne fordítani” – mondta, hozzátéve, hogy a jelenlegi állás szerint 2022 januárjától az alapítványok teljes jogot kapnak, és így szerinte a felsőoktatás teljes rendszere leválik az államról.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version