Nagyvilág

Varsó az ENSZ elé vinné Navalnij letartóztatásának ügyét

Published

on

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus és felesége, Julia útlevelét ellenőrzik a Moszkva közelében lévő seremetyjevói repülőtéren 2021. január 17-én. Fotó: MTI/AP/Mstyslav Chernov

Az oroszok szerint jogszerűen vették őrizetbe a novicsokkal korábban megmérgezett ellenzéki politikust.

Lengyelország kezdeményezte, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) tűzze sürgősen napirendre Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus letartóztatásának ügyét – közölte hétfőn Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes.

Wawrzyk a PAP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa sürgős összehívását Lengyelország nagykövete indítványozta az Európai Uniónak (EU) a világszervezet mellett működő képviseleténél.

AZ MTI azt írja, Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök vasárnapi Twitter-üzenetében nemzetközi szolidaritást sürgetett.

„Nem maradhat következmények nélkül a nemzetközi közösség és Oroszország kapcsolataiban az, ahogyan az orosz hatóságok Alekszej Navalnijjal bánnak” – fogalmazott Andrzej Duda.

Határozott és gyors EU-szintű reakciót szorgalmazott vasárnap Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is.

„Navalnij őrizetbe vétele egy újabb kísérlet az oroszországi demokratikus ellenzék megfélemlítésére” – írta a Twitteren a lengyel jobboldali-populista politikus, aki az orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon engedését követelve.

Navalnij vasárnap érkezett vissza Moszkvába Berlinből, ahol kórházban kezelték, miután augusztusban Szibériában megmérgezték – több nyugati laboratórium megállapítása szerint novicsokkal. A Kreml tagadta, hogy köze lett volna az incidenshez. Letartóztatását egy felfüggesztett börtönbüntetés letöltendővé változtatására beadott bírósági keresettel indokolták az orosz hatóságok.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version