Magyarország

A „szentháromság” a fehérvári hoki titka?

Published

on

Minden bizonnyal története egyik legjobb szezonját futja a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata az osztrák ligában. Bár még messze az ICE Hockey League névre keresztelt bajnokság vége, az elmúlt évek alsóházas szereplése már múlté, hiszen a magyar alakulat vezeti a tabellát.

Valami megváltozott Fehérváron. A csapat szárnyal, és bár sok mérkőzés van még hátra, ráadásul több ellenfél is kevesebb meccset játszott, a jelenlegi első hely magáért beszél.

„Azt tudni kell, hogy 2017-ben változások voltak a klubnál. Én 20 éve vagyok itt, de 2017 óta vagyok elnök” – mondta a Pesti Hírlapnak Gál Péter Pál, a klub elnöke. – „A tavalyi szezon után felmértük, hogy változásokra van szükség ahhoz, hogy sikereket érjünk el. Szélig Viktor generálmenedzserrel kidolgoztunk egy új irányt azért, hogy a csapat visszakerüljön az őt megillető helyre”.

És hogy mit is jelent ez az új irány? A sportvezető beismerte, hogy erőteljes munka kellett ahhoz, hogy meghatározó magyar játékosok igazoljanak a klubhoz.

Szentháromság

„Az volt az elképzelés, hogy a nemzeti válogatott alapembereit hosszútávra csábítsuk a csapathoz. Így került Fehérvárra Hári és Bartalis is. A számításunk bejött, hiszen amellett, hogy a srácok kiemelkedő játékkal rukkolnak elő, húzzák magukkal a fiatalokat, akik így szintén nagyszerű formát mutatnak. Elég például megemlíteni Stipsicz Bence vagy épp Erdély Csanád játékát, akik fiatal koruk ellenére is stabil válogatottak, de említhetném Andrew Sarauert is, aki honosított hokisként tesz sokat a magyar jégkorongért”.

Gál Péter Pál hozzátette, hogy a mostani szerepléshez természetesen kellenek azok a megfizethető légiósok, akik aztán játékukkal kiemelkednek a mezőnyből, és persze kellenek a tehetséges magyar fiatalok is.

„Van valami, amit én csak szentháromságnak nevezek, azaz hogy a magyar válogatott játékosok és a légiósok mellett legyenek az akadémiánkról kikerülő olyan fiatal játékosok, akik huzamosabb ideig tudnak jó teljesítményt nyújtani. Ilyen játékos idén például az a Horváth Milán, aki nyáron egy edzéslehetőséget kapott, de megragadta azt, és bejátszotta magát a védelembe, de említhetném Mihály Ákos vagy épp Kovács Alex nevét is. Fontos tehát számunkra, hogy a saját nevelésű srácoknak megadjuk a lehetőséget. Külön öröm számomra, hogy idén ezt a »szentháromságot« betartva érünk el sikereket”.

A siker receptje

És hogy mégis mi a titok? Nos, az elnök szerint az, hogy változtattak a vezetői filozófián.

„Rájöttünk, hogy a csapat akkor lehet sikeres, ha az öltözőben jó mentalitású srácok ülnek, és megtaláljuk azt az edzői csapatot, amely ezeknek a srácoknak kitalálja és megtanítja a megfelelő taktikát. Úgy néz ki, ez most bejött”.

Persze a sportvezető elmondta, nagyon örül, hogy a szurkolóknak, szimpatizánsoknak és a támogatóknak tetszik a csapat játéka, de ő azért két lábban áll a földön.

„Örülünk, ha körülöttünk mindenki örül, de a jelenlegi első helyünk annak is köszönhető, hogy az ellenfelek között vannak olyan csapatok, amelyek kevesebb mérkőzést játszottak, mint mi. Január végére, február elejére reálisabb képet fest majd a tabella, de azt hiszem, hosszú évek alsóházi szereplése után idén realitás a felsőház, majd a sikeres play-off szereplés”.

Hiányoznak a szurkolók

Mondhatnánk, hogy lassan minden szép és jó Fehérváron, de azért van egy szépséghibája az idei szezonnak. A vírushelyzet miatti zártkapus mérkőzések – ahogy az elnök fogalmazott – húsbavágóan fájnak a klubnak.

„Két részre kell osztanom ezt a kérdést. Egyrészről hazánkban szinte egyedülálló módon a klub költségvetésén belül jelentős tételt képvisel a jegyárbevétel, köszönhetően természetesen annak, hogy nagyon sokan járnak, pontosban jártak a meccsekre. Ennek a költségvetésnek legalább a 60 százalékát elveszítettük. Látható tehát, hogy milyen érzékenyen érintenek minket a korlátozó intézkedések. A másik része pedig a szurkolók teremtette hangulat hiánya. A játékosok saját maguk mondták, hogy most érzik igazán, mennyit érnek a drukkerek egy-egy mérkőzés hajrájában. Akkor, amikor egy szoros meccsen a drukkerek belehajszolják a fiúkat a győzelembe, vagy akkor, amikor egy már eldőlt mérkőzésen nem engedik, hogy játékosok belealudjanak egy meccsbe, és leeresszenek”. 

Gál elmondta, hogy a drukkerek így is mindent megtesznek azért, hogy a játékosok érezzék a szeretetet. Nemrégiben például a járványügyi előírásokat betartva sorfalat álltak a csapatbusz mellett, máskor névre szóló üzeneteket küldtek a játékosoknak.

„Mi pedig egy videóval kedveskedtünk a szurkolóknak, de persze leginkább arra törekszünk, hogy minél több győzelemnek örülhessenek a fanatikusok, no és persze minél előbb visszatérhessenek a lelátóra. 

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version