Magyarország

Hasba szúrta saját fiát egy 60 éves férfi 

Published

on

Vádat emelt egy 60 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

 A vádirat szerint a vádlott szendrői családi házukban együtt élt feleségével és közös fiúkkal. 2019. november utolsó napjaiban a kora reggeli órákban a feleség Budapestre utazott, a férje és gyereke is kikisérték a buszhoz. Miután a nő elment a férfi és gyereke otthon aludtak, majd mindketten a helyi élelmiszerboltba mentek, ahol alkoholt vásároltak, amit a férfi a nap folyamán el is fogyasztott – írja az ügyészség

Az esti órákban a fiú aludni ment, de másnap kora hajnalban felébredt, kiment a konyhába, ahol látta, hogy az apja az asztalnál ül. Ekkor megkérdezte tőle, hogy tudja-e azt, hogy az édesanyja már nem fog visszajönni hozzájuk? A vádlott igenlő válasza után még azt is megjegyezte, hogy véleménye szerint az apja viselkedése miatt hagyta el őket. Ekkor szóváltás alakult ki közöttük, és a férfi felvette az asztalon lévő konyhakést, és azzal hasba szúrta a fiát. A szúrás miatt a sértett fiú rosszul lett, az ágyához eltámolygott, majd eszméletét vesztette. Magához térve azt látta, hogy az apja az ágya szélén ül telefonjával a kezében.

A fiú erős fájdalmat érzett, és látta az alvadt vért a hasánál, így elkérte az apjától a telefont, és felhívta a segélyhívószámot. A kiérkező mentők kórházba szállították. Életveszélyes állapotba került, csak a szerencsén múlott, hogy nem halt meg. 

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott, korábbi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtása elrendelésével.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version