Nagyvilág
Megduplázódott a fertőzöttek száma Csehországban
Csehországban 9294 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt nap alatt, ami közel a kétszerese az előző nap nyilvántartásba vett 5011 esetnek, 213-an meghaltak – derült ki kedden a hatóságok tájékoztatásából.
A 10,71 millió lakosú országban már 884 799 fertőzéses esetet tartanak nyilván. A járvány kitörésének kezdete óta 13 485-en meghaltak. A kórból 676 593-an felgyógyultak. Kórházban 7132 beteget kezelnek, több mint ezer állapota súlyos.
Az első esetet március elsején észlelték. Azóta 5,2 millió PCR- és más tesztet végeztek el a vírus kimutatása érdekében.
Csehországban romlik a járványhelyzet. Rendkívüli munkarendet vezettek be a kórházakban, 850 fős katonai személyzet segíti az egészségügyiek munkáját. Csupán a nem halasztható műtéteket végzik el, nem fogadnak más betegeket.
Az országban december 27-én megkezdődött a védőoltások beadása a Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari vállalatok vakcináival. A múlt héten negyvenezer lakos kapott védőoltást.
Kedden megérkezett Csehországba az amerikai Moderna cég vakcinájának első, nyolcezer darabból álló szállítmánya. A tervek szerint márciustól a Johnson & Johnson cég védőoltásának beadása is megkezdődik.
Csehországban október elején ismét életbe lépett a szükségállapot, amely tavasszal két hónapig volt érvényben. A mostani határideje január 22., de a kormány várhatóan harminc nappal meghosszabbítja.
Továbbra is kötelező az arcmaszk viselete, illetve érvényben van az éjszakai kijárási tilalom. A rendelkezés megsértőit mintegy 700 ezer forintnak megfelelő bírsággal sújthatják. A jogi személyek esetében a pénzbüntetés elérheti a hárommillió koronát (mintegy 42 millió forintot). A korlátozások betartásának ellenőrzéséért a rendőrség felelős.
Az országban keddtől megtiltották, hogy a helyi krematóriumok a szomszédos államokból a következő tíz napban halottakat fogadjanak be. Az országban januárban, a korábbi évekhez képest, rendkívüli módon megemelkedett a temetések száma.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója