Magyarország

Megvan melyik szervezet ellenőrzi majd a hálapénzt

Published

on

Csak márciustól kezdik meg a munkát, addig figyelmeztetik az orvosokat. 

Az ATV Híradójának megkeresésére a Belügyminisztérium közölte: rendőrségnél a Nemzeti Védelmi Szolgálaton belüli szervezeti egység végzi majd a bűncselekmények felderítését.

A portál arra is kíváncsi volt, hogy hogyan fogják végezni az ellenőrzést, és hogy volt-e már „tettenérés” illetve szankciók.

„Figyelemmel arra, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény vonatkozó rendelkezései 2021. március 1-jén lépnek hatályba, a hálapénzzel kapcsolatos új szabályok is csak ettől az időponttól alkalmazhatóak. Ebben az egyfajta átmeneti időszakban a hatóságok az érintettek felvilágosítására és tájékoztatására, valamint a megelőzésre fordítják energiáikat” – írta válaszában a Belügyminisztérium.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version