Magyarország

Deutsch-Lazsányi Erika szerint nem a férjének, hanem az eredményeiknek köszönheti az elismerést

Published

on

Deutsch-Lazsányi Erika. Forrás: MTK.hu

Szerinte a díjazásban annak volt nagy szerepe, hogy tanítványa, Kocsis Evelin 2020-ban sporttörténelmet írt.

A múlt héten derült ki, hogy Deutsch-Lazsányi Erikát,  Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő és MTK-elnök feleségét választották meg az MTK Budapestnél 2020 legjobb edzőjének. Ezt követően hamar elindultak a találgatások, hogy az edző magának vagy férjének köszönheti-e a díjat. A Blikk megkeresésére Deutsch-Lazsányi azt mondta:

„Ha Tamást választották volna meg Az év edzőjének, akkor érteném a megjegyzéseket, de így. Komolyra fordítva a szót, ismert politikus és sportvezető feleségeként ugyan egyre harcedzettebb vagyok a minden ok nélküli negatív megjegyzések elviselése terén, de még mindig nem tudtam megszokni az ilyesféle rosszindulatú piszkálódásokat. Nem a férjemnek, az eredményeinknek köszönhetem az elismerést” – mondta, majd hozzátette, nem is kíván ezzel bővebben foglalkozni, mivel rangos elismerésben részesült.

„Az év edzője díj egy olyan klasszis mesterekkel rendelkező klubban, mint az MTK, hatalmas megtiszteltetést jelent. Nem számítottam még jelölésre sem, nemhogy arra, hogy el is nyerhetem a címet. Óriási örömet szereztek a szakosztályvezető kollégák azzal, hogy engem találtak elismerésre méltónak, tiszta szívemből köszönöm nekik, hogy így szavaztak” – mondta a lapnak.

Az edző szerint a díjazásban annak volt nagy szerepe, hogy tanítványa, Kocsis Evelin 2020-ban sporttörténelmet írt, és a kijevi junior-Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. Így ő az első magyar, aki a viadalok történetében dobogóra állt.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version