Nagyvilág

Ukrajnában mintegy ötezer új beteget jegyeztek fel

Published

on

Szombaton mintegy ötezer új beteget találtak, viszont ismét többen gyógyultak meg, mint ahányan elkapták a vírust.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 5011 új esettel 1 millió 115 ezer 26-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 99 áldozattal 19 ezer 767-re. Eddig 791 ezer 598-an gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem 5300-an, az aktív betegek száma így mintegy négyszázzal 303 ezer 661-re csökkent.

Szombaton megint viszonylag sok, 2100 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba.

Az elmúlt napon a legtöbb új beteget, 446-ot ezúttal a dél-ukrajnai Odessza megyéből jelentették. Az ország legfertőzöttebb területén, Kijevben 404 új esettel 117 ezer fölé emelkedett az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig tízzel 2077-re – közölte vasárnap Vitalij Klicsko főpolgármester.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter előrejelzése szerint a következő héten még gyorsulhat a járvány terjedése Ukrajnában. Ez – mint mondta – az újévi ünnepek következménye, amikor is az ukránok közül sokan utaztak az országon belül egyik régióból a másikba, illetve külföldre is, és nagyjából ennyi idő után jelentkeznek a tünetek azokon, akik megfertőződtek. Ezután viszont a tárcavezető reméli, hogy a pénteken életbe léptetett szigorított karantén megteszi a hatását, és csökkeni fog a fertőzöttek napi növekménye.

A január 24-ig érvényben lévő korlátozások ideje alatt az egész országban zárva lesznek az iskolák, a téli szünet után távoktatásban folytatódik a tanítás, a vendéglátóegységek csak elvitelre dolgozhatnak, az üzletek csak meghatározott árucikkeket, élelmiszereket, gyógyszereket, háztartási vegyszereket, higiéniai termékeket, állateledeleket, magvakat és növényvédő szereket árusíthatnak.

Sztepanov elmondta, hogy jelenleg a Covid-betegek számára előkészített 66 ezer kórházi ágyból valamivel több mint 23 ezer foglalt az országban. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy nő a súlyos állapotú betegek száma. Ennek szerinte az az oka, hogy az ukránok közül kevesen teszteltetik magukat koronavírusra, és sokan későn fordulnak orvoshoz, csak akkor, amikor már súlyos az állapotuk.

 

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version