Kiemelt hírek

Obama: A harcnak még nincs vége Trump legyőzésével, ott van még például egy magyar autoriter vezető

Published

on

Obama kétféle vezető típust ismer, a demokratát és az autoritert, ez utóbbi kategóriába sorolta Orbán Viktort is, bár a nevét nem mondta ki a magyar miniszterelnöknek. 

Barack Obama korábbi amerikai elnök Trevor Noah-nak, a Comedy Central egyik műsorvezetőjének adott interjút. Az egyik kérdés a hatalomgyakorlásról szólt, amire Obama elmondta, hogy kétféle vezetői típust ismer, a demokratát és az autoriter „erős embert” – írja az Index

Obama szerint a két vezetői típus között nem ért véget a harc azzal, hogy Donald Trump elveszítette az elnökválasztást, hiszen a világban még sok autoriter vezetésű ország létezik, mint például a Fülöp-szigetek vagy Magyarország.

„A világon és az Egyesült Államokban is láthattuk az autoriter vezetési típus befolyásának növekedését. A harc a demokratikus, befogadóbb látásmód és a felülről lefelé irányító, dominálni akaró hozzáállás között jelenleg is zajlik az Egyesült Államokban és a világban. Nem fog véget érni csupán annyival, hogy Donald Trumpot legyőzték, mivel világszerte látsz példákat autoriter vezetőkre. Ott van például a Fülöp-szigetek vagy Magyarország, és különféle afrikai meg ázsiai országok. Tehát a harc az folytatódik” – mondta a volt amerikai elnök.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version