Nagyvilág

Mike Pence el fog menni Joe Biden beiktatására

Published

on

Szemben Donald Trumppal, aki távol marad az eseménytől.

Mike Pence amerikai alelnök részt vesz Joe Biden leendő elnök beiktatási ünnepségén – adta hírül szombaton éjjel a Reuters hírügynökség az amerikai kormányzat egy magasrangú tisztségviselőjének közlésére hivatkozva.

Donald Trump leköszönő elnök bojkottálja a január 20-án tartandó ceremóniát. Távolmaradási szándékát pénteken tudatta. Ezzel másfél évszázados hagyományt szakít meg.

Biden örömmel fogadta, hogy Trump nem lesz ott a beiktatásán. Azt mondta: „ez egyike azon kevés dolgoknak”, amelyekben egyetért Trumppal. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Mike Pence alelnök feleségével együtt részt vesz a ceremónián.

A volt elnökök közül Bill Clinton és a szintén demokrata párti Barack Obama mellett a republikánus George W. Bush is tiszteletét teszi az ünnepségen. A koronavírus-járvány miatt zömmel otthonában meghúzódó, 96 éves – demokrata párti – Jimmy Carter nem kíván részt venni, de legjobb kívánságait küldte Bidennek.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version