Magyarország

Hordókban tárolták a drog alapanyagot az Újbudai lakásban, de már nem

Published

on

A lakást bérlő férfi ellen négy elfogatóparancs is érvényben volt, rendőrök csaptak le rá.

A gyanú szerint az elkövetők álnéven bérelt lakást használtak a kábítószer előállításához és tárolásához – írja a police.hu. Öt luxusautót és 21 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály és a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói 2021. január 7-én a reggeli órákban egy lakásbetörés-sorozat kapcsán mentek ki egy budapesti lakásba, ahol egy droglabor fogadta őket.

Az eljárás során kiderült, hogy a XI. kerületi lakást álnéven bérelte ki M. Attila, aki ellen négy elfogatóparancs is érvényben volt. Őt és társát a nyomozók még aznap elfogták.

A rendőrök a drogbiznisz miatt kibérelt lakásban és a feltételezett elkövetők tartózkodási helyén összesen 3 kilogramm marihuánát és 5 kilogramm amfetamint találtak, melyek értéke 21 millió forint. Ezen kívül hordókban és edényekben tárolt – kábítószer előállításához szükséges – vegyszereket, valamint 45 millió forint értékben luxusautókat is lefoglaltak. ​

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói a 43 éves M. Attilát és a 46 éves P. Lászlót kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.​

 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version