Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Döntött a főváros a kártevőirtással kapcsolatos közbeszerzésről

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

A következő két évben az RNBH Konzorcium végzi a patkányirtást Budapesten.

Nagyobb összeget költenek 2021–22-ben a patkánymentes Budapest fenntartására, és ezért a nyertes vállalattól olyan irtást várnak el, amely megfelel a 21. századi követelményeknek. A feladatot korábban is ez a cég látta el, de a jövőben teljesen más követelményeknek kell megfelelnie.

Az új szerződés másként határozza meg az irtási területeket is: Budapest teljes területére ki kell terjeszteni a tevékenységet, a gócpontokat pedig – szemben a korábbi szerződéssel – már pontosan és ellenőrizhetően jelölte ki a főváros.

„A mostani szerződés szakmailag, jogilag és a transzparencia szempontjából is tisztább, a főváros érdekeit képviseli” – fogalmaztak.

Azt írták, hogy az április és november közötti, elszaporodás szempontjából veszélyes időszakban nagyobb intenzitással folyik a kártevő-mentesítés a legveszélyeztetettebb területeken. Az új szerződés alapján Budapest határozza meg azt a húsz kiemelt csomópontot, amelyben mintegy hétszáz helyen „folyamatos méregmező fenntartása szükséges”.

A patkányészleléssel kapcsolatos bejelentések ezután a fővároshoz futnak be, nem az irtást végző céghez. Így minden bejelentésről értesül Budapest, és városgondnokok segítségével maga is ellenőrizni tudja a fertőzöttséget, ezáltal a vállalkozó munkáját. Megmarad a Nemzeti Népegészségügyi Központ bevonása is az ellenőrzésekbe – tették hozzá.

Felidézték, hogy a fővárosi önkormányzat előző vezetősége 2018 júliusában kötötte meg a korábbi szerződést a közbeszerzési eljárásban nyertes RNBH Konzorciummal. A Fővárosi Közgyűlés tavaly júniusban egyhangú döntést hozott arról, hogy a hatályos vállalkozási szerződés felülvizsgálata indokolt és szükséges, miközben a szolgáltatás folyamatosságát a megszüntetés időpontjáig fenn kell tartani.

A szolgáltatás alapdíja két évre bruttó 899,2 millió forint – olvasható a közleményben.

 

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink