Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

500 darab félmilliós Szent István-emlékérmet bocsát ki az MNB

Létrehozva:

Forrás: Wikipedia

Lesz belőle olcsóbb, 15 000 forintos ezüst és 3000 forintos színesfém változat is.

A Magyar Nemzeti Bank államalapító uralkodónk tiszteletére Szent István király elnevezéssel emlékérméket bocsát ki 2021. január 11-én. Kivételesen alacsony példányszámban, 500 000 forint névértékű arany, illetve az ismeretterjesztés érvényesülése érdekében magasabb példányszámban, 15 000 forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém változatok is megjelennek – írja a Pénzcentrum.

Az idei év első emlékérme-kibocsátásával a program legnagyobb értékű darabja jelenik meg. A Szent István-emlékérmék egy sorozat első tagjaként szolgálnak. Az „Országépítő királyok Árpád dinasztiájából” című sorozat a legjelentősebb Árpád-házi királyokat hivatott bemutatni. A sorozat a történeti hűség megsértése nélkül 10 uralkodóra fókuszál, melyet az előzetes tervek szerint két évente egy új taggal bővít a jegybank.

A Szent István király emlékérmék hazánk törvényes fizetőeszközének minősülnek, azonban forgalmi célokat nem szolgálnak, elsődleges szerepük az ismeretterjesztés, fő fókuszukban első királyunk uralkodásának legjelentősebb eredményei állnak. Az arany, az ezüst és a színesfém változatok azonos érmeképpel rendelkeznek, anyaguk mellett csak értékjelzésükben térnek el.

Az emlékérme előlapján középen a Szent István király által – „Lancea Regis” felirattal – veretett dénár hátlapja alapján készült ábrázolás látható, melyet tíz darab keresztmotívum vesz körbe. A templomként értelmezhető éremképi elem utal Szent István államalapító és egyházépítő szerepére, pénzkibocsátói tevékenységére, míg a keresztmotívumok Szent István uralkodásának egyik legjelentősebb eredményét, a tíz egyházmegyéből álló magyar egyházszervezet kiépítését reprezentálják.

Az emlékérme felső részén, félköriratban a „MAGYARORSZÁG” felirat látható, az „500 000”, a „15 000”, illetve a „3000” értékjelzés és a „FORINT” felirat az emlékérme alsó részén helyezkednek el. A bal oldalon a „2021” verési évszám, a jobb oldalon a „BP.” verdejel olvasható. A verdejel különleges biztonsági elemet is tartalmaz, rajta a verdejel adott betűjével megegyező betűket ábrázoló mikroírás került elhelyezésre, mely legalább tízszeres nagyítás esetén látható.

Mindhárom emlékérme átmérője azonos, 34 mm, szélük sima, szélfelirattal ellátott. A sima széleken István király 1001-ben kelt pannonhalmi oklevélben szereplő megnevezése, a „STEFANUS SUPERNA PROVIDENTE CLEMENTIA UNGRORUM REX” – azaz „István, a magasságbeli Gondviselő kegyelméből a magyarok királya” – felirat fut körbe. Az 500 000 forintos címletű emlékérme 999 ezrelék finomságú aranyból készült, súlya 31,104 gramm (1 uncia).

A 15 000 forintos címletű emlékérme 999 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya – hasonlóan az arany változathoz – 31,104 gramm (1 uncia). A 3000 forintos színesfém változat réz (90%) és cink (10%) ötvözetéből készült, súlya 23,40 gramm. Az arany és ezüst emlékpénzekből tükörfényes (proof) kivitelben 500 és 5000 darab, a színesfém változatból 5000 darab bronzpatinázott változat kerül kibocsátásra.

Legnépszerűbb cikkeink