Magyarország
Börtönből szabadult a szegedi kettősgyilkos
Röviddel a szerdán történt szegedi kettős gyilkosság előtt szabadult az a férfi, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
Szanka Ferenc közölte, az ügyészség indítványozta a férfi letartoztatását.
A megalapozott gyanú szerint a 31 éves férfi szerdán este felkereste egy újszegedi erdős részen kialakított fabódéban lakó két ismerősét, majd egy bozótvágó késsel fejbe ütötte, és megölte őket. A két sértett a helyszínen azonnal életét vesztette. A férfit ezt követően Szeged belterületén a kijárási tilalom megsértése miatt a rendőrök igazoltatták, majd mivel látták, hogy ruházata véres, előállították.
A több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel tett indítványt a férfi letartóztatására egy hónapra. A többszörösen büntetett előéletű gyanúsított röviddel büntetés-végrehajtási intézetből történt szabadulását követően és másik büntető eljárás hatálya alatt követte el az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekményt – tudatta a csoportvezető ügyész.
Az elfogásról a police.hu tett közzé videót:
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója