Nagyvilág

Angela Merkel szerint Trump felelős az amerikai zavargások kirobbanásáért

Published

on

Fotó: MTI / EPA / Jim Lo Scalzo

Angela Merkel német kancellár szerint Donald Trump amerikai elnök felelős azért, hogy híveinek egy csoportja szerdán megrohamozta a Capitoliumot, a szövetségi törvényhozás épületét. Erről a kancellár csütörtökön beszélt a Bundestagban.

Angela Merkel kijelentette: dühössé és szomorúvá tették a kongresszus megrohamozásáról készült felvételek. Hozzátette: nagyon sajnálja, hogy Trump elnök a november 3-án megtartott választásokat követően nem ismerte el választási vereségét. Mint kifejtette, a választási eredmények kapcsán felmerült kétségek nem csillapodtak, és az ennek következtében kialakult hangulat vezethetett a történtekhez. Hangsúlyozta: a demokrácia alapszabálya, hogy a választásokat követően nyertesek és vesztesek vannak. Mindkét félnek tisztességgel és felelősségteljesen kell viselnie szerepét, hogy maga a demokrácia is győzedelmeskedjék.

Ezzel együtt Merkel bizakodását fejezte ki a megválasztott elnök, Joe Biden személye kapcsán. Leszögezte: Biden szavai egyértelműen azt mutatják: a demokrácia sokkal erősebb lesz, mint a támadók és a randalírozók. Az Egyesült Államok az új elnök beiktatásakor, január 20-án a demokrácia új fejezetét nyitja majd meg – fogalmazott a kancellár.

Heiko Maas (SPD) német külügyminiszter a Twitteren közzétett bejegyzésében párhuzamot vont a Capitolium megrohamozása, valamint a tavaly Berlinben történtek között, amikor tüntetők a német parlament épülete, a Reichstag lépcsőjére nyomultak. Mint kifejtette, az uszító szavak erőszakos cselekedetekké fajultak, a Reichstag lépcsőjén csakúgy, mint most az amerikai törvényhozás épületében. Leszögezte: a demokrácia intézményeinek semmibe vétele pusztító következményekkel járhat.

„Spanyolország együtt fog működni az Egyesült Államokkal egy igazságosabb világért és a demokrácia győzelméért a szélsőségek felett” – fogalmazott a spanyol miniszterelnök Twitter-oldalán reagálva a washingtoni törvényhozás elleni támadásra annak kapcsán, hogy az amerikai kongresszus hitelesítette Joe Biden győzelmét.

Arancha González Laya spanyol külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a demokrácia a békés hatalomátadáson alapul, és aki veszít, annak el kell ismernie a vereséget. „Teljes a bizalom a szenátorokban és a képviselőkben, hogy teljesítik a nép akaratát. Teljes a bizalom Joe Biden megválaszott elnökben” – írta Twitter-üzenetében.

A spanyol diplomácia vezetője az EFE spanyol hírügynökségnek nyilatkozva a demokrácia elleni támadásnak minősítette a történteket, továbbá bírálta Donald Trumpot, akinek kijelentései „elfogadhatatlanok egy ország elnökétől”.

Zuzana Caputová szlovák államfő elítélte a washingtoni Kongresszus épülete elleni támadást, amely – mint hangsúlyozta – azt mutatja, hogy milyen veszélyes a „gyűlöletbeszéd”.

Igor Matovic miniszterelnök állásfoglalásában nyugtalanítónak nevezte a washingtoni történéseket, és leszögezte, hogy az erőszak soha nem lehet jogos. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version