Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Peking kiállt a hongkongi ellenzéki politikusok és aktivisták őrizetbe vétele mellett

Létrehozva:

Benny Tai jogászprofesszor (k), a 2014-es hongkongi tüntetések egyik kulcsszereplője / Fotó: MTI/AP/TVB

Több mint ötven ellenzéki politikust és demokráciapárti aktivistát vettek őrizetbe.

Peking kiállt a hongkongi hatóságok szerdai akciója mellett, amelynek során több mint ötven ellenzéki politikust és demokráciapárti aktivistát vettek őrizetbe a városban a nemzetbiztonsági törvény megsértésének gyanúja miatt.

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő a szerdai sajtótájékoztatóján az őrizetbe vetteket Hongkong és Kína stabilitásának aláásásával vádolta. A szóvivő úgy vélekedett, hogy a hongkongiak szabadságjogaira a lépés nincsen hatással.

A hongkongi hatóságok szerda reggel 53 embert vettek őrizetbe, akiket a tavaly a pekingi központi vezetés által Hongkongra vonatkozóan elfogadott nemzetbiztonsági törvény alapján azzal vádolnak, hogy a helyi kormányzat “megbuktatására” szövetkeztek. Az előállítottak tavaly, a később elhalasztott törvényhozási választások előtt előválasztást szerveztek, amelyet Peking már akkor törvénytelennek minősített.

John Lee hongkongi biztonsági miniszter a South China Morning Post című hongkongi lap beszámolója szerint szintén kiállt az őrizetbe vételek mellett. Lee szerint az előválasztások célja az volt, hogy az ellenzék elegendő tagot juttathasson a törvényhozói tanácsba a költségvetés megvétózására, és ezáltal olyan helyzetet teremtsenek, hogy a kormányzó lemondásra kényszerüljön, a kormányzat pedig működésképtelenné váljon. Lee hangsúlyozta: az előválasztás “nem aktív elemei”, köztük a választók, nem álltak a szerdai akció célpontjában. Az előválasztáson mintegy 600 ezren vettek részt.

A hatóság akciójában mintegy ezer rendőr vett részt, ezzel eddig ez volt a hongkongi demokratikus erők elleni legsúlyosabb fellépés az éles nemzetközi bírálatokat kiváltó, tavaly júniusban hatályba lépő jogszabály alapján.

A hongkongi rendőrség közlése szerint az akció keretében 72 helyet kutattak át, és összesen 1,6 millió hongkongi dollárt (60 millió forint) kitevő, az előválasztással kapcsolatba hozható pénzeket fagyasztottak be.

A rendőrség nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy további emberek előállítására is sor kerüljön az ügyben.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink