Magyarország

Mesés vagyont kereshetett Rebrov a Fradi BL-szereplésével

Published

on

Fotó: MTI/EPA/EFE/Alberto Estevez

A lapinformációk szerint Rebrov a Fradi nemzetközi szerepléséből származó bevételeinek 20 százalékát viheti.

Ukrán sajtóértesülés szerint a vezetőedző szerződésében ott van, hogy a csapata nemzetközi szerepléséből származó bevételek 20 százaléka őt illeti – írja a hvg.hu.

Különösen jövedelmező volt az elmúlt őszi idény Szerhij Rebrovnak, a Ferencváros vezetőedzőjének: azzal, hogy csapata a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt, 3 millió eurót (több mint egymilliárd forint) keresett – írja a hvg.hu a Sport.ua ukrán hírportál nyomán. A tréner éves fizetése 1,7 millió euró a lap szerint.

Lapinformációk szerint Rebrov szerződése olyan kitételt tartalmaz, hogy a Fradi nemzetközi szerepléséből származó bevételeinek 20 százaléka őt illeti.

A lap emlékeztet, Orosz Pál, a Fradi vezérigazgatója korábban a Nemzeti Sportnak azt mondta: az az elvük, hogy akinek szerepe van a pénz megkeresésében, kapjon is belőle. Rebrov 2018-as szerződtetésekor pedig Kubatov Gábor, az FTC elnöke nyilatkozta azt, hogy Rebrov kiemelkedő prémiumot kap BL- vagy Európa-liga-főtáblás szereplés esetén.

A Ferencváros a BL-szerepléssel összesen több mint 17,2 millió eurót keresett – írja a hvg.hu.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version