Magyarország

Fénytroli tetején szörfözött egy utas, a sofőr másnap felmondott

Published

on

A buszvezető állítólag nem vett tudomást a potyautasról.

Hétfőn kora este egy fiatal felmászott a 72M jelzésű, kivilágított fénytrolibuszra, és a jármű tetején utazott – írja a 24.hu.

A lap megkeresésére a BKV-nál azt közölték, hogy az eset 18 óra 13 perc és 18 óra 29 perc között történt a Nyugati pályaudvar és a Harminckettesek tere megállók között, a történtekről a BKK fődiszpécseri csoportjától kaptak tájékoztatást. Mint írták, ezután az érintett jármű felvételeit lementették. Ezeken az látszik, hogy valaki felmászik a trolibusz tetejére, majd pár megállóval később lemászik róla.

A 24.hu úgy tudja, egy autós jelezte a sofőrnek, hogy valaki van a troli tetején. Ő erről nem vett tudomást, és továbbhajtott. A járművezető nem szállt ki a vezetőfülkéből, miután az esetet jelezték neki, így nem is bizonyosodott meg róla. A járművezetőt az esettel kapcsolatban meghallgattuk – írta a BKV Zrt. sajtóosztálya a lapnak.

A lap azon kérdésére, hogy részesült-e szankcióban a buszvezető, azt válaszolták, a járművezető maga kérte munkaviszonyának megszüntetését.

Ez a lap információi szerint az eset másnapján, kedden történt.

A BKV Zrt.-nek nincs tudomása arról, hogy elkapták volna a trolira felmászó fiatalt.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version