Magyarország
Szájer leadja diplomata-útlevelét
Ezzel lehetővé válik, hogy a belga rendőrség elindítsa a kábítószerrel való visszaélésről szóló büntetőügyet az egykori EP-képviselő ellen – írta meg a Blikk.hu.
Januártól már nem európai parlamenti képviselő Szájer József. Miután az egykori Fidesz-alapító homoszexuális szexbotránya tavaly december elsején robbant, Szájer már nem vett részt a parlament munkájában, még olyan, számára kedves előterjesztést sem prezentált az ülésteremben, amelyen korábban heteken, hónapokon át dolgozott – írja a lap. Szájer azóta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.
A Fidesz brüsszeli erős embere azután mondott le mandátumáról, hogy véres kézzel, droggal a táskájában menekült a rendőrök elől az ereszcsatornán, mert jó huszonöt másik férfi társaságában rajtakapták egy homoszexuális orgián.
Most, hogy Szájer parlamenti mandátuma megszűnt, a büntetőjogi felelősség kérdése is előtérbe kerülhet, hiszen nem védi őt tovább a parlamenti képviselői mentelmi joga. A kábítószerrel való visszaélés miatt 3 és 5 év közötti szabadságvesztést, illetve 8 ezertől 800 ezer euróig terjedő pénzbüntetést is kiróhat rá a belga bíróság.
A büntetőeljárást egészen addig nem lehet lefolytatni, amíg a diplomáciai vagy a parlamenti mentelmi jog meg nem szűnik – írta korábban a belga ügyészség. Ám mint európai parlamenti képviselő, Szájer József magyar diplomáciai útlevéllel is rendelkezik. A magyar külügyminisztérium sokáig nem árulta el, hogy brüsszeli mandátuma lejárta után bevonja-e Szájer okafogyottá vált diplomáciai útlevelét.
A Blikk kérdésre a külügyi tárca azt írta: Szájer jelezte, hogy visszaküldi a diplomata-útlevelét.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója