Magyarország
A Miniszterelnökség helyettes államtitkárával pótolják Szájer Józsefet
Schaller-Baross Ernő 33 éves, jogász végzettségű, több idegen nyelven beszél anyanyelvi szinten.
Schaller-Baross Ernő, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára lesz Szájer József mandátumának örököse az Európai Parlamentben – értesült a Magyar Nemzet.
A Fidesz tagjának jelölését kedd este jelenthetik be, a választási irodát ugyanis már értesítették a döntésről.
Szájer József idén január másodikával vált meg képviselői mandátumától, miután decemberben Brüsszelben, kijárási korlátozásokat megszegve, egy meleg szexbulin vett részt, majd onnan a rendőrök elől az ereszcsatornán próbált menekülni, egy droggal teli hátizsákkal. Szájer ellen a nála talált kábítószerrel kapcsolatban eljárást indítanak a belga hatóságok.
Az Európai Parlament szabályai szerint „késedelem nélkül” kell betölteni a megüresedő képviselői helyet, ám a tényleges hivatalba lépés történhet később is.
A Magyar Nemzet forrásaira hivatkozva azt írja: Schaller-Baross kiválasztásánál a kiemelkedő szakmai tudás mellett jelentős szerepet játszott a politikus kora is.
Az 1987-es születésű, január végén a 34. életévét betöltő helyettes államtitkár több idegen nyelven beszél anyanyelvi szinten, jogász végzettségű, korábban a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának külügyi tanácsadója volt. 2013 és 2018 között a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány külügyi igazgatói posztját is betöltötte.
A Fidesz–KDNP EP-mandátumának lehetséges örökösei között eleinte egy tucat, zömében fiatal jelölt volt. Végül négy-öt, kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező férfi és nő közül esett a választás Schaller-Baross Ernőre.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója