Magyarország
Szilveszteri kábítószeres bulit tartott M. Richárd
A Dózsa György úti halálos baleset részbeni okozóját előállították, letartóztatását eddig rendre elutasította a bíróság.
Az ATV Híradó az újév első napján értesült arról, hogy az M. Richárdhoz köthető Nyugati téri pizzázóból 10 embert kábítószer-birtoklás miatt előállítottak. A csatorna információnk szerint egyikük M. Richárd volt.
Az ATV kereste M. Richárdot és ügyvédjét is, aki azt írta, „ügyfelem az eljárás jelenlegi szakaszában nem kíván az üggyel kapcsolatban nyilatkozni”, arra a kérdésre pedig, hogy vele, az ügyvéddel tudnak-e beszélni, úgy fogalmazott: „Nem rendelkezem felhatalmazással arra, hogy a sajtó rendelkezésére álljak”.
A csatorna híradója úgy tudja, három nő és hét férfi szórakozott a pizzázóban. A rendőrség még szilveszter este kihallgatta őket, és a járványügyi szabályok megsértése miatt 60 napra bezáratta az éttermet. Az ATV emlékeztet, hogy részben M. Richárd okozta azt a Dózsa György úti balesetet 2017 tavaszán, amelyben 2 ember életét vesztette. Mercedesével 135-140 km/óra közötti sebességgel haladt, amikor a Kassák Lajos utcából egy, szabálytalanul, kis ívben kanyarodó autóval összeütközött.
A férfit egy hónappal ezelőtt is elkapták, decemberben jogosítvány nélkül furikázott a Váci úton, ezen kívül M. Richárdot korábban a kecskeméti maffiaperben, letöltendő fegyházbüntetésre ítélték.
Az ügyben a csatorna megkereste a BRFK-t is, ahol megerősítették, hogy szilveszterkor bezárattak egy belvárosi vendéglátóhelyet, és 10 embert előállítottak kábítószer-fogyasztás, illetve birtoklás miatt. M. Richárddal kapcsolatos értesüléseiket azonban nem erősítették meg, de nem is cáfolták – írja az ATV híroldala.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!