Magyarország

Blikk: Fordulat Lovasi András autóbalesete ügyében

Published

on

A Blikk úgy tudja, hogy elkészült az orvos szakértői vélemény, amely az ítélet súlyosságát is befolyásolhatja. Kiderült: a baleset egyik sértettje maradandó fogyatékosságot szenvedett a karambol következtében, így a Lovasira kiszabható büntetési tétel akár három évig tartó szabadságvesztés is lehet.

A lap emlékeztet, a zenész még 2019 márciusában terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol összeütközött egy rendőrautóval. A járőrkocsiban utazó két rendőr közül az egyik súlyosan megsérült, eltört a kulcscsontja, valamint több foga is kitört.

„A kérdezett ügyben – a sértett által már a bírói szakban csatolt további orvosi iratokra figyelemmel – a Pesti Központi Kerületi Bíróság az igazságügyi orvos szakértői vélemény kiegészítését rendelte el, amely megállapította, hogy a közlekedési baleset a sértettnél maradandó fogyatékosságot eredményezett. Erre az új körülményre figyelemmel a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vádirati tényállás módosítása mellett a cselekmény jogi minősítését is maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségére módosította” – írta a Blikkk megkeresésére dr. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész.

A lap megkereste a zenészt, ám eddig nem érkezett válasz.

– Nem változott az álláspontom ahhoz képest, ami egy éve, a baleset után is volt. A felelősségemet elismerem. Várom az ügyben az ítéletet, és bármi is lesz az, elfogadom – mondta lapunknak korábban a Kiscsillag frontembere.

Lovasi ellen tavaly májusban emeltek vádat. A zenész szeretett volna peren kívül megegyezni a sértettekkel, úgynevezett mediációs eljárás lefolytatását kérte, ám az ügyészség elutasította az indítványát.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version