Nagyvilág
Tudtak a veszélyről, mégis építkeztek a földcsuszamlás által sújtott területen
Nehéz körülmények között, drónokkal és kutyákkal kutatnak tíz eltűnt után Norvégia délkeleti részén, a szerdai földcsuszamlás helyszínén – közölte csütörtökön a rendőrség.
A katasztrófa Ask településen, Oslótól 30 kilométerrel északnyugatra történt szerdán. Tucatnyi házat elsodort a sárlavina, de több másik is megrongálódott. Tízen megsérültek – egyikük állapota válságos -, és ki kellett telepíteni több mint 150 embert.
A mentést nehezíti, hogy miután hosszúak az éjszakák, jórészt sötétben, enyhe fagyban kell dolgozniuk a speciális mentőknek, katonáknak, rendőröknek, ráadásul a hegyoldalon lecsúszott agyagos talaj nagyon laza, süppedős. A mentők helikopterről próbálnak meg leereszkedni viszonylag stabil pontokra, és drónokkal, infravörös kamerákkal, kutyákkal kutatnak az eltűntek után.
A norvég TV2 értesülése szerint egy 2005-ös önkormányzati földtani felmérés megállapította, hogy a területen nagy a veszélye a földcsuszamlásnak, három évvel később mégis építettek ott lakóházakat. Most arra keresik a választ, hogy kinek az engedélyével.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója