Nagyvilág

Jóváhagyta a brit parlament a brexitmegállapodást

Published

on

Forrás: Shutterstock

Jóváhagyta csütörtökön a brit parlament az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodást. II. Erzsébet királynő formális beleegyezésével az egyezmény hajnalban törvényerőre emelkedett, így a brit EU-tagság megszűnése (brexit) utáni viszonyrendszer szabályainak törvényi előkészítése brit részről befejeződött.

Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Távozásának napján tizenegy hónapos átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabad kereskedelmi egyezményről.

Ez számos eredménytelen tárgyalási forduló után a múlt héten, közvetlenül karácsony előtt megszületett.

A megállapodást először a téli szünetét töltő londoni alsóház vitatta meg soron kívül összehívott szerdai ülésnapján, és ötórás vita után 521-73 arányban megszavazta az egyezmény törvénybe iktatását kérő kormányzati indítványt.

A tervezet ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé került, amelynek tagjai csütörtök hajnalban szavazás nélkül, közfelkiáltással szintén jóváhagyták az EU-val elért megállapodás törvénybe iktatását.

Az azonnal megadott királynői hozzájárulással ez meg is történt.

Az átmeneti időszak csütörtökön brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor lejár, és az Egyesült Királyságot – amely 1973-ban csatlakozott az EU akkori elődszervezetéhez – péntektől a további kapcsolatrendszer feltételeit rögzítő megállapodáson kívül nem fűzik formális szálak az Európai Unióhoz.

Az átmeneti időszak lejárta azt jelenti, hogy az EU egységes belső piacán és vámuniójában is megszűnik a brit tagság, és az Európai Unió szemszögéből az Egyesült Királyság külső országgá válik.

Az 1246 oldalas megállapodás egyik fő eleme azonban egy szabad kereskedelmi egyezmény, amely péntektől, az átmeneti időszak vége után is százszázalékos vámliberalizációt – vagyis vám- és kvótamenetes kereskedelmet – biztosít az Egyesült Királyság és az EU kétoldalú áruforgalmában.

A brit kormány szerint ez az első eset, hogy az EU valamely külső kereskedelmi partnerrel zéró vám- és kvótatartalmú kereskedelmi feltételrendszerről állapodott meg.

A megállapodás elmaradása azt jelentette volna, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme péntektől a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódott volna, ez viszont vámok megjelenésével járt volna a kétoldalú áruforgalomban.

Az egyezményt az Európai Parlamentnek is ratifikálnia kell, de ez már csak 2021-ben lehetséges. Az EU szabályai alapján azonban a megállapodás – miután a tagországok egyhangúlag jóváhagyták – így is érvénybe léphet az újév első napján.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version