Kiemelt hírek

Gulyás szerint nem hamisítják a járványadatokat

Published

on

És szerinte a népharag miatt nem oltották be az elsők között Orbán Viktort.

Gulyás Gergely szerint a magyar egészségügy képes volt mindenkinek az elérhető legmagasabb szintű ellátást biztosítani, a koronavírus-járvány kitörése óta mindenkinek jutott elegendő orvos, ápoló, kórházi ágy, lélegeztetőgép és gyógyszer. 

Gulyás Gergely az atv.hu.nak adott interjújában megjegyezte, hogy a védekezésnek nem volt egyetlen napja sem, amikor az ellenzék akár csak azzal segítette volna a kormány munkáját, hogy nem minden energiáját a kabinet és az egészségügy támadására, az ápolókat lejárató meghamisított kisfilmek készítésére fordítja.

Kiemelte, „ha valaki megnézi a halálozási számokat, akkor azt látja, hogy Franciaországgal, Svédországgal, Horvátországgal vagyunk egy szinten”, ezért az ellenzék naponta kérhetne elnézést a magyar egészségügyi dolgozóktól, mert „egy világjárvány alatt a svéd és a francia egészségüggyel azonos teljesítményre vagyunk képesek”.

Ez önmagában indokolja azt a soha nem látott mértékű orvosbéremelést, amely a hálapénz eltörlésével együtt január elsején hatályba lép, ahogyan az ápolók ebben a ciklusban megvalósuló 72 százalékos béremelését is – tette hozzá.

A Miniszterelnökség vezetője kitért arra is, hogy miközben Karácsony Gergely a járvánnyal összefüggésben valótlanul vádolja adathamisítással a kormányt, addig a főpolgármester tevékenysége kimerül a közösségimédia-kommunikációban, Budapesten pedig egyre több hajléktalan van az utcán, egyre nagyobbak a közlekedési dugók és egyre több a szemét a közterületeken.

Gulyás Gergely kijelentette, akkor oltatja be magát, amikor sorra kerül. Először azok kapnak oltást, akik az egészségügyben dolgoznak, a védekezésben nélkülözhetetlenek, utána pedig azok, akik egészségileg a legveszélyeztetettebbek – mondta.

Megjegyezte, „Magyarországon, ha egy politikus elsők között oltatná be magát, úgy, hogy egyelőre csak néhány ezer vakcina áll rendelkezésre, a népharag miatt nem sokáig maradna hivatalban”.

Gulyás Gergely az oltásokkal kapcsolatban szólt arról is: ugyan a kormány még ilyen döntést nem hozott, a vakcinák beadása értelmetlenné teszi a karanténkötelezettséget, így az élet néhány területén lesz különbségtétel az oltást felvevők és elutasítók között, ehhez pedig valamilyen hiteles igazolás is rendelkezésre áll majd.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version