Nagyvilág

Egy muszlim orvosnő szabadon bocsátását követei Kínától az USA

Published

on

Egy húszéves börtönbüntetésre ítélt ujgur orvosnő szabadon bocsátására szólította fel Kínát szerdán az Egyesült Államok.

A 2018 szeptemberében eltűnt doktornő rokonai azt állították az amerikai kongresszus Kínával foglalkozó kétpárti végrehajtó bizottsága (CECC) előtt: nemrég értesültek arról, hogy Gülsan Abbaszt tavaly márciusban terrorizmushoz köthető vádakkal elítélték – írja az MTI.

Csütörtökön Pekingben egy külügyi szóvivő az esettel kapcsolatban azt mondta: Abbaszt azért ítélték el, mert terrorcsoporthoz csatlakozott, terrorista tevékenységeket támogatott, és „tömegeket toborzott a közrend megzavarására”. Vang Ven-bin hozzátette: „Határozottan kérünk bizonyos amerikai politikusokat arra, hogy tartsák tiszteletben a tényeket, és hagyjanak fel a hazugságok gyártásával és Kína rágalmazásával”.

Az elítélt nő Egyesült Államokban élő rokonai azt állítják, az ő emberjogi aktivizmusuk állhat az ítélet hátterében.

Robert Destro, az amerikai külügyminisztérium demokráciáért és emberi jogokért felelős államtitkár-helyettese Twitter-üzenetben követelte Gülsan Abbasz szabadon engedését. Azt állította, hogy a nő eltűnése és a rá kiszabott szigorú büntetés annak következménye, hogy a rokonai szót emeltek egy olyan kormány ellen, amely nem tiszteli az emberi jogokat.

James McGovern, a CECC demokrata párti elnöke úgy fogalmazott: az ítélet része az ujgurok ellen Kínában folytatott tömeges üldözésnek.

Nemzetközi jogvédő szervezetek szerint a nyugat-kínai Hszincsiangban az 1,8 milliót is elérheti azoknak az ujguroknak és más, muszlim vallású kisebbségekhez tartozó embereknek a száma, akiket a helyi kormányzat akaratuk ellenére átnevelő kényszermunkatáborokba zárt. A hírek szerint a fogvatartottakat akadályozzák a vallásgyakorlásban, és gyakran kínzásoknak is kiteszik őket.

A kínai vezetés továbbra is tagadja az átnevelő központokkal és az ujgurok elnyomásával kapcsolatos vádakat. Peking álláspontja szerint a Hszincsiangban fenntartott központok önkéntes alapon biztosítanak képzéseket azok számára, akiknek az életére „hatással volt a terrorizmus és a radikalizmus”.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version