Nagyvilág

Trump megvétózta az amerikai védelmi költségvetést

Published

on

Képünk illusztráció/Fotó: Gage Skidmore

Az elnök kifogásai között szerepel, hogy a tervezetben szerinte nincs eléggé korlátozva a közösségi média.

Donald Trump amerikai elnök vétót emelt szerdán a törvényhozásban elfogadott, 740 milliárd dollár keretösszegű katonai költségvetés ellen, ami újabb vitát okoz közte és a törvényhozás között.

Ez a költségvetés az amerikai védelmi stratégia sarokköve. A parlament mindkét házában jóváhagyott törvénytervezetet már a hónap elején elküldték a képviselők és szenátorok az elnöki hivatalba aláírásra. Trumpnak szerdáig volt határideje az elfogadására vagy elutasítására.

Az elnök kifogásai között szerepel, hogy a tervezetben szerinte nincs eléggé korlátozva a közösségi média, amely szerinte elfogult vele szemben, illetve hogy szerepel benne annak lehetősége, hogy átnevezzenek olyan katonai támaszpontokat, amelyeket néhai konföderációs parancsnokokról neveztek el.

Trump ezenkívül kijelentette, hogy a tervezet legnagyobb nyertese Kína, illetve Oroszország, de ezt nem támasztotta alá semmi konkréttal, csak például azzal a váddal, hogy hiányoznak belőle a kulcsfontosságú nemzetbiztonsági intézkedések, a tervezet ellentmond annak a kormányzati törekvésnek, hogy a nemzetbiztonság és a külpolitika terén Amerikát kell előtérbe helyezni, valamint annak a törekvésnek, hogy előbb-utóbb minden amerikai katonát haza kell hozni a külföldi állomásokról.

A vétó bejelentésére reagáló kongresszusi tagok különösen azt cáfolták, hogy Kína nyertese volna a védelmi törvénytervezetnek.

A fegyveres erők költségvetését a hatvanas évek óta minden esztendőben elfogadták, a hivatalban lévő elnök egyszer sem akadályozta meg a hatálybalépését.

A washingtoni képviselőház hétfőn, a szenátus pedig kedden ülésezik legközelebb, és szavaz arról, hogy hatálytalanítja-e az elnöki vétót, amit kétharmados többséggel tud megtenni. Erre jó esély van, mert mind demokrata, mind republikánus párti kongresszusi tagok ilyen értelemben nyilatkoztak, amikor reagáltak az elnök bejelentésére.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version