Magyarország

Családja segített megmenekülni a prostitúcióra kényszerített nőnek

Published

on

Forrás: Shutterstock

„Gaz van itt va rendorok” – ezt az sms-t írta ismerősének, mielőtt a VII. kerületi nyomozók elfogták. Személyi szabadság megsértésével, kitartottsággal, szexuális erőszakkal és más bűncselekményekkel is gyanúsítják a budapesti férfit.

A férfi a közösségi médián keresztül ismerkedett meg egy 27 éves Heves megyei nővel 2020 őszén. A nyomozás adatai szerint az üzenetváltások után a fővárosban találkoztak, ahol a férfi arra akarta rávenni a nőt, hogy egy szexuális szolgáltatásokat hirdető weboldalra regisztrálják. A nő erről hallani sem akart, de a férfi nem engedte ki a lakásból, azzal fenyegette, hogy megöli a családját, majd megerőszakolta áldozatát – számolt be a police.hu.

A nőnek később anyagi ellenszolgáltatásért kellett másokkal lefeküdnie, a pénzt az elkövető elvette tőle. A férfi folyamatosan fenyegette, volt, hogy megverte és fojtogatta a sértettet, aki nélküle nem is mehetett sehova. A nő végül a családjától kért segítséget, akik december 21-én fordultak a rendőrséghez.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága egy erzsébetvárosi lakásban még aznap megtalálta a prostitúcióra kényszerített nőt. A lépcsőházban fogták el a 34 éves budapesti J. Istvánt, akit személyi szabadság megsértése, kitartottság, kerítés, szexuális erőszak, prostitúció elősegítése és súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe, letartóztatásának indítványozására előterjesztést tettek.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version