Magyarország
Megbírságolták a szervezőt Nagy Grófo temetése miatt
A járvány miatt legfeljebb ötvenen lehetnek egy temetésen, Nagy Grófót több százan búcsúztatták.
Nem tartotta be a védelmi intézkedéseket a Nagy Grófo néven ismert idősebb Kozák László temetését végző szolgáltató, ezért pénzbírsággal sújtották – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.
A hvg.hu írta meg, hogy Gál Kristóf szóvivő szerint a rendőrség megállapította: a rendezvény szervezője nem tett eleget a vonatkozó kormányrendelet előírásainak. Emiatt a szolnoki rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében pénzbírságot szabott ki
A szóvivő a bírság mértékéről nem beszélt. Hangsúlyozta viszont, hogy „a temetés ideje alatt a rendőrök kegyeleti okból, – a szükségesség és arányosság elvét is figyelembe véve – tekintettel az egyházi szertartásra is, a gyászolókkal szemben nem intézkedtek”.
A november 11-ével életbe lépett kormányrendelet értelmében a temetéseken jelenlévők száma nem haladhatja meg az 50 főt. A kormányrendelet rögzíti, hogy ennek a védelmi intézkedésnek a betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni.
A temetésről Török Dániel kollégánk írt kimerítő riportot, amelyet itt lehet elérni.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója