Nagyvilág

A norvég bíróság szerint a sarkvidéki olajfúrás nem sérti az egészséges környezethez való jogot

Published

on

Greenpeace aktivisták tiltakoznak egy norvég olajfúró platformnál / Fotó: Greenpeace

A skandináv ország példamutatóan öles léptekkel száguld a klímasemlegesség felé.

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet elvesztette a norvég kormány elleni pert a sarkvidéki olajfeltárások ügyében, miután a norvég legfelsőbb bíróság kedden jóváhagyta a sarkvidéki olajkutatásra vonatkozó kormányzati terveket, elutasítva azt a keresetet, amely szerint a terv megvalósítása sérti az emberek egészséges környezethez való jogát.

Az ítélet helybenhagyta két alacsonyabb fokú bíróság döntését, elutasítva a Greenpeace és a Nature and Youth érdekvédelmi csoport érvelését, hogy egy 2015-2016 között az Equinor norvég állami energetikai cégnek és másoknak adott feltárási engedély megsértette Norvégia alkotmányát.

Bár az ügy konkrétan a négy évvel ezelőtt odaítélt tíz feltárási engedélyről szólt, a környezetvédelmi szervezetek abban reménykedtek, hogy fellebbezésük precedenst teremt az olajipar sarkvidéki terjeszkedésének korlátozásában.

Toril Marie Oeie főbíró az ítélet kihirdetésekor azt mondta, hogy a legfelsőbb bíróság elutasítja a fellebbezést. A bírói testület 11 tagja a kormány álláspontját támogatta, míg négy a környezetvédőkét.

A Nature and Youth érdekvédelmi csoport bírálta a most született döntést. A Twitteren megosztott írásuk szerint az ítélet azt jelenti, hogy „A mai fiataloknak nincs alapvető jogi védelmük a jövőjüket veszélyeztető környezeti károkkal szemben. (…) Ez megdöbbentő, és mérgesek vagyunk emiatt”- hangoztatták a civil szervezet képviselői.

A felperesek szerint a további olajfeltárás növelné az éghajlat felmelegedését okozó szén-dioxid-kibocsátást, amivel végső soron sérülne Norvégia alkotmánya is, akárcsak a párizsi klímamegállapodás, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján vállalt kötelezettség.

A bírók többsége ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a parlamentnek és a kormánynak széles hatásköre van az új olajterületek odaítélésében. Érvelésük alátámasztására azt is mondták, hogy a parlament nagy többsége többször elutasította a norvég olajkitermelés megszüntetésére vonatkozó javaslatokat.

Míg Norvégia kőolajtermelésének legnagyobb része a sarkvidék déli részéről származik, az oslói kormány úgy véli, hogy a legnagyobb kiaknázatlan kőolajlelőhelyek a Barents-tenger mélyén vannak, Európa legészakibb partjainál.

A norvég energiaügyi és kőolajügyi minisztérium már bejelentette azokat a terveket, amelyek szerint az Északi-sarkvidék feltárási engedélyeztetésének újabb fordulóját tartják hamarosan, amelyre a jelentkezés határideje a jövő év eleje lesz.

(MTI)

 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version