Kiemelt hírek

Izgatott gyerekek, meggyötört szülők

Published

on

Egyre több család kényszerül arra, hogy ételosztási akciókon vegyen részt. A Krisna-tudatú hívők célja, hogy templomaik tíz kilométeres körzetében ne legyenek éhezők.

„Hogy ki számít rászorulónak? Ennek van egy hivatalos meghatározása, de minél több időt töltök közöttük, annál kevésbé érzem, hogy ilyen egyszerű lenne a képlet. Egy biztos, ránézésre nem lehet megmondani. Sőt, azt tapasztalom, nagyon sok éhező ad a látszatra: megőrzik a régi nercbundájukat, ápoltak, minden reggel megcsinálják a frizurájukat – ennyit láthatunk, a sorsuk viszont kínkeserves. Néhány napja az egyik ételosztáson egy csinos idős nő mutatta meg, hogy mennyi pénzt kap az államtól havonta. 27 ezer forintot.

Ez, ha ügyesek vagyunk, sem elég egy hónapra. Aztán jött egy másik néni, és így tovább. Szerintem nagyon széles sávon mozog, ki számít rászorulónak, talán az, aki annak érzi magát” – mondta a Pesti Hírlapnak Szilaj Péterné, a Krisna-tudatú hívők alapítványának szóvivője, hozzátéve, hogy egyre többen veszik igénybe a szervezet ételosztási akcióit. „Ami a legszomorúbb, hogy egyre több kisgyermekes család jön el. Az utóbbi időben mérhetetlenül megnőtt a számuk. A gyerekek izgatottan állnak sorba, várják az édességet, de a szülőkön látszik, hogy meggyötörtek” – mondta.

A Krisna-tudatú hívők Ételt az életért alapítványa is részt vett a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi élelmiszergyűjtési akciójában. „A Magyar Élelmiszerbank Egyesület régi együttműködő partnerünk. A szervezet összegyűjti, azokat az ételeket, amelyek sérültek, közeli a lejáratuk, vagy nem értékesíthetőek. Ezeket mi napi szinten begyűjtjük az üzletektől, aztán szétosztjuk. A szervezet évente rendez karácsonyi akciókat élelmiszeráruházakban is. Amíg az akció tart, értesítik a vásárlókat, hogy lehetőségük van élelmiszer adományozni úgy, hogy azt megvásárolják az üzletben és a helyi gyűjtőponton leadják. Az idei évben mi is részt vettünk ebben az akcióban” – mondta Szilaj Péterné, aki úgy látja, a téli ünnepi időszak alatt valóban sokkal adakozóbbak az emberek.

„A karácsonyi időszak megindít mindenkit. Adakoztak idősek, fiatalok, öltönyösök és munkásemberek is. Talán az egyik legmeghatóbb pillanat az volt, amikor egy férfi két nagy szatyor élelmiszerrel jött felénk. Kivett egy lisztet, érte nyúltam, azt hittem nekünk hozta, de nem. Magának vette, a felajánlás a két élelmiszerrel teli szatyor volt” – mesélte egy önkéntes.

Az ételért sorban állók gyakran érzelmi támogatásra is szorulnak. Szilaj Péternének erre is van megindító története: „Volt a minap egy idős férfi, aki nagyon hálálkodott az ennivalóért. Aztán elsírta magát. Elmondta, hogy egész életében dolgozott, még betegen is, és most megalázónak érzi, hogy kérnie kell. Beszélgetni is fontos ezekkel az emberekkel. Szükségük van rá, sokan iszonyatosan magányosak, szeretet viszont rengeteg van bennük. Gyakran, amikor megkérdezem, mit fog csinálni a tejjel és a liszttel, azt a választ kapom, hogy majd átjönnek az unokák és nekik csinál palacsintát.”

„Van egy mondásunk: egy Krisna-templom 10 kilométeres körzetében nem lehet éhes ember. Ehhez próbáljuk is tartani magunkat.”

csd

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version