Magyarország

Dézsi Csaba András: Belső vizsgálat indult a győri hulladékkezelő ügyében

Published

on

Gyanús ügyek miatt váltották le Borsi Róbertet.

Csütörtökön a hatóságok vizsgálódtak a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. irodáiban. Az ugytudjuk.hu információi szerint időközben a cég vezetőjét is leváltották.

A polgármester a lapnak elmondta: a dolog egy nagyjából egymilliárd forintos optikai szelektáló gép lízingelésének ötletével indult, aminek kapcsán a polgármesterben felmerült, hogy ha a kormány úgyis elveszi a hulladékkezelést az önkormányzatoktól, akkor mit is kezd a majd a város ezzel a géppel.

Dézsi Csaba András polgármestertől megtudták, hogy nem hatósági, hanem belső vizsgálat folyik. A város vezetője azt is elmondta, hogy gyanús ügyek folytak a cégnél, ezért váltották le a vezetőt. Dézsi szerint Borsit azért kellett leváltani, mert a „hulladéktársulás mindenféle befektetésinek 80 százalékát a város állta, de tulajdoni hányada csak 50 százalék”. A portál szerint Borsi Róbert utódja fideszes Németh Zoltán megyei közgyűlési elnök lesz a társulás élén.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version