Magyarország

Kónya Imre és Deutsch Tamás Petőfi-díjat kapott

Published

on

Deutsch szerint 1956 karácsonya óta nem volt olyan nehéz karácsony, mint az idei. Kónya szerint az volt az erényük, hogy felül tudtak emelkedni a zsigeri ellentéteken.

Deutsch Tamás és Kónya Imre egykori MDF-es politikus kapta meg a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Mol Nyrt. által közösen alapította Petőfi-díjakat a Terror Háza Múzeumban, írja az Atv. Schmidt elmondta, azért alapították ezt a díjat, hogy elismerjék azok munkáját, akik sokat tettek a térség népeinek szabadságáért, mert megértették, hogy a Nyugatnak ők nem jelentenek sokat.

A Mol oldaláról Világi Oszkár arról beszélt, a szabadság nem hullik csak úgy az emberek ölébe, ezért létfontosságú elismerni a szabadságért önfeláldozóan küzdő hősöket.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, a szabadság nem cél, hanem eszköz, amely hozzásegít ahhoz, hogy „egyéni és közösségi életünket saját magunk alakíthassuk ki”. Deutschról és a jelenlegi néppárti vitákról azt mondta,

egy börtönt megjárt rendszerváltót akarnak szabadságról és demokráciáról oktatni „olyanok, akik életükben egy fűszálat sem tettek keresztbe azért, hogy akár ők, akár más szabadon vagy szabadabban élhessen”.

Kónya Imre úgy fogalmazott, politikai nemzedékének tagjai nem hősök, de amikor a sors teret nyitott előttük, akkor hajlandók voltak elfogadni a kihívást és felül tudtak emelkedni az egymás közötti zsigeri ellentéteken, hogy, összefogva a hazájukért, cselekedjenek.

Deutsch pedig azt mondta: „Nem hagyhattuk, hogy mások érdekei gúzsba kössenek minket,

nem hagyhattuk, hogy mások mondják meg, hogy mit gondolhatunk és mondhatunk.”

„Szabadság mindig és mindenben, erre az igazságra döbbentett rá minket ez az ólomnehéz esztendő.” Úgy látja, 1956 óta nem volt olyan nehéz karácsonya Magyarországnak, mint az idei. „Sokat kell még dolgoznunk a szabadságunkért, az egészségünkért és a közös boldogságunkért.”

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version