Magyarország

Vitézy Dávid: Nem igaz, hogy a Lánchíd felújítására kedvezőbb ajánlatot kapott a főváros

Published

on

Fotó: Winds / Shutterstock

Szerinte az ár nem, hogy nem csökkent, hanem 5 milliárddal nőtt.

A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója az Indexnek azt mondta, hogy a mostani, 26,8 milliárdos ajánlatot nem lehet összehasonlítani a korábbival, ahogy a Főpolgármesteri Hivatal teszi, hiszen abban benne volt a Széchenyi István téri villamos-aluljáró rekonstrukciója, a tartalékkeret és az áfa is.

A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön adott ki közleményt arról, hogy kedvezőbb feltételekkel újulhat meg a Lánchíd, ugyanis a korábbinál 8,5 milliárd forinttal alacsonyabb ajánlat érkezett a beruházás kivitelezésére. A legalacsonyabb ajánlat alapján bruttó 26,8 milliárd forint költséggel újulhat meg a főváros ikonikus hídja, szemben azzal, hogy az idén januárban bruttó 35,3 milliárd forintos ajánlat volt a legkedvezőbb a Váralagút felújítása nélkül, amit Budapest a forráshiány miatt nem fogadott el.

Vitézy szerint azonban a Lánchíd felújítására eső rész bruttó 21,2 milliárd forint volt, ezt kell a mostani ajánlathoz mérni.

Karácsony Gergely csütörtöki posztjában kiemelte, hogy a kormány által megígért 6 milliárd forintos támogatást még mindig nem folyósították a fővárosnak. Vitézy ezzel kapcsolatban azt mondta az Indexnek, hogy a főpolgármester és Gulyás Gergely által közösen aláírt szerződés szerint „a folyósítására a híd felújítására vonatkozó vállalkozói szerződés szerinti utolsó teljesítés keretében kerüljön sor, amely jelen ütemezés szerint 2022-nél előbb nem esedékes”.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version