Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Újabb 8,7 milliárdos vállalati beruházás

Létrehozva:

A kormány újabb négy magyar vállalat támogatásával 8,7 milliárd forintnyi beruházáshoz járul hozzá – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter közölte, hogy az állami támogatás a fejlesztéseken túl 3200 munkahely megtartását és 300 új állás megteremtését is segíti. A kormány a nagyvállalati beruházásösztönző programban járul hozzá a fejlesztésekhez.

A Csabacast és a Videoton Autóelektronika korszerű gyártóberendezéseket szerez be, míg a Waberer’s és a Regio Játék a raktárait fejleszti a támogatásból – tette hozzá.

A nagyvállalati beruházásösztönző program pályázatára eddig 71 cég 207 milliárd forintnyi beruházással jelentkezett, 61 ezer munkahelyet vállalva. A befektetésekhez az állam eddig 70 milliárd forintot biztosított a költségvetésből.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a magyar vállalatok új nemzedékéből nemzetközi szinten is versenyképes cégek nőttek ki. Véleménye szerint a fejlesztések bizonyítják a magyar gazdaság erejét, és azt, hogy a belföldi cégek a válság után növelhetik a piaci részesedésüket.

Az alumíniumöntvényeket készítő Csabacast legnagyobb megrendelői német autógyárak, közöttük a BMW, a Volkswagen, az Opel, a Daimler. A vállalat 450 munkavállalót foglalkoztat.

A Regio Játékkereskedelmi Kft. tulajdonosa a piaci növekedést tekinti a legfontosabbnak. Gyaraki József hangsúlyozta, hogy a vállalkozása belföldön jelentősnek számít, de nemzetközi téren még nem. A bővüléshez korszerűsíteni kell a törökbálinti raktárat és a szegedi telephelyet – tette hozzá.

A beruházást a sajtótájékoztatón Törökbálint fideszes polgármestere üdvözölte. Elek Sándor abban bízik, hogy a vállalkozás később hozzá fog járulni a helyi fejlődéshez, hasonlóan ahhoz, amikor a raktára kiépítésével egy városi rozsdaövezetet számolt föl.

A Regio a legnagyobb játékáruházláncot működteti Magyarországon. Nettó árbevétele a nyilvános cégadatok szerint 2018-ban meghaladta a 12 milliárd forintot, 2019-ben a 13 milliárd forintot, túlnyomórészt belföldi eladásokból. Az adózott eredménye mindkét évben több mint 800 millió forint volt.

A Videoton Autóelektronika Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy a cég tevékenységét nemrég az elektromos és hibrid járművek alkatrészeinek előállítására is kiterjesztette. Gulya Géza szerint rövid időn belül a kft. forgalmának harmada kapcsolódhat az elektromobilitáshoz. Az idei visszaesés átmenetinek bizonyult, az ősszel a termelés ismét elérte a teljes kapacitását – közölte.

A Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója egyetértett Szijjártó Péterrel abban, hogy a válság idején új piacok után kell nézni. Erdélyi Barna közölte, hogy a beruházás részeként az egészségügyi logisztikát fejlesztik. Ennek kapacitása csaknem harmadával bővül, hozzájárulva a magyar egészségügyi ellátórendszer fejlődéséhez. Ezt követően a központi logisztikát korszerűsítik, hogy kiszolgálhassák a Magyarországra érkező nemzetközi vállalatokat.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink