Nagyvilág

Dánia szigorított a nemi erőszakot büntető törvényén

Published

on

Svédországban 2018-ban lépett hatályba hasonló törvény, amely következtében 75 százalékkal emelkedett azoknak a száma, akiket elítéltek nemi erőszakért.

Nemi erőszaknak számít a jövő évtől Dániában minden olyan szexuális aktus, amely nem kifejezetten közös beleegyezésen alapul. Az erről szóló törvényt csütörtökön fogadta el az ország parlamentje.

A Nick Haekkerup igazságügyi miniszter által jegyzett közlemény leszögezi, hogy az új, január 1-jén életbe lépő törvény értelmében a felek világos, egyértelmű beleegyezése szükséges az aktushoz.

Az elfogadott szigorítással Dánia a 12. olyan ország Európában, ahol a nem konszenzuális aktus nemi erőszaknak számít.

Az eddigi szabályozás szerint Dániában az ügyészségnek bizonyítania kellett, hogy a gyanúsított valóban erőszakot alkalmazott, ahogyan azt is, ha védekezésre képtelen emberen követte el a tettét.

A szomszédos Svédországban 2018-ban lépett hatályba hasonló törvény, amely következtében 75 százalékkal emelkedett azoknak a száma, akiket elítéltek nemi erőszakért.

A dán igazságügyi tárca adatai szerint az országban évente körülbelül 11 400 nemi erőszakot követnek el vagy kísérelnek meg nők ellen.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version