Magyarország

Pedofilt buktatott le az Interpol adatbázisa

Published

on

Képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály az Interpol  által üzemeltetett ICSE (International Child Sexual Exploitation Database) adatbázison keresztül bűnügyi jelzést kapott az amerikai  társhatóságoktól, amelyben a segítségüket kérték egy eddig ismertlen gyermekpornográf felvételek sértettjének azonosításához.


Az Interpol adatbázisa több mint 2,7 millió képet és videót tárol, és világszerte 23 500 áldozat felismerésében segítette már a hatóságokat.

A kibernyomozók a felvételek vizsgálatát követően megállapították az azon szereplő sértett fiúgyermek kilétét, valamint felderítették abúzálóját, egy budapesti férfi személyazonosságát is. A nyomozók december 14-én a budapesti férfit elfogták és kihallgatták, lakásán kutatást tartottak, ahol számítástechnikai eszközöket foglaltak le. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek az ügyészség felé letartóztatására szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűncselekmények elkövetése miatt.

Gyanú merült fel arra, hogy a gyanúsított további sértettek sérelmére is követett el hasonló bűncselekményt.
Gyermekpornográf felvételek esetében az elkövető felelősségre vonása mellett a kibernyomozók kiemelt célja a felvételeken látható gyermekáldozatok azonosítása, a kiskorúak védelme és a szexuálisan kizsákmányolt gyermekek káros környezetből történő kiemelése. Ennek érdekében a hagyományos nyomozási technikák mellett a digitális nyomok elemzésére is nagy hangsúlyt fektetnek.
Munkájuk eredményességéhez fontos, hogy az erőszak ne maradhasson rejtve, annak gyanúja esetén az érintettek a rendőrséghez, a családvédelmi- vagy segélyszolgálatok felé forduljanak segítségért. 

Amennyiben ön is segítené a nyomozóhatóságok munkáját az áldozatok azonosításában, látogassa meg az Europol honlapját.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version