Nagyvilág
Etiópia bukta az EU támogatását Tigré miatt
Az Európai Unió elhalasztja az Etiópiának nyújtott mintegy 90 millió euró összegű pénzügyi támogatás folyósítását az észak-etiópiai Tigré tartományban kirobbant katonai konfliktus miatt – derült ki egy uniós belső dokumentumból.
Az AFP francia hírügynökség által megismert, és szerdán ismertetett dokumentum szerint az EU célja a döntéssel az, hogy megszűnjön a térségbeli ellenségeskedés és a konfliktust politikai eszközökkel oldják meg. A határozat további célja rávilágítani a humanitárius és médiakorlátozásokkal kapcsolatos uniós aggályokra.
Az etióp fővárosban szerdán két diplomata által is hitelesített dokumentum szerint az EU emellett felszólította a helyi hatóságokat, hogy vizsgálják ki a novemberben kezdődött konfliktus során elkövetett, emberi jogokat sértő támadásokat.
Az ügyben etióp tisztviselők nem válaszoltak a megkeresésre.
Abij Ahmed miniszterelnök, a tavalyi Nobel-békedíj jutalmazottja, november 4-én jelentette be, hogy hadművelet indult az észak-etiópiai tartományt uraló Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) erői ellen. Közlése szerint a lépés válasz arra, hogy a TPLP fegyveresei előzőleg megtámadták a szövetségi erők egyik támaszpontját.
A Nemzetközi Kríziscsoport nevű agytröszt szerint a harcokban és légicsapásokban ezrek veszthették életüket, és vannak civil áldozatok is. A hatmilliós Tigrében becslések szerint egymillió ember hagyta el otthonát a harcok elől menekülve, tízezrek indultak a határon át a szomszédos Szudánba.
A szövetségi csapatok november végén elfoglalták a tartomány székhelyét, Mekelét. A kormányfő győzelmet hirdetett, mondván, hogy az ellenségeskedés befejeződött.
Az ENSZ azonban arról számolt be, hogy a régió többi részében még folynak a harcok. A világszervezet hétfőn panaszt is emelt amiatt, hogy korlátozott a humanitárius segítségnyújtás lehetősége, nem lehet elérni a térségben segélyre szoruló embereket.
Tigrében már több mint egy hónapja nem működik a távközlés, bár a telefonszolgáltatás részben helyreállt. A kormány szerint az élet normalizálódik.
Abij a harcok kezdete óta először a hét végén ellátogatott Mekelébe.
Az unió által elhalasztott 88,5 millió eurós támogatásból (mintegy 32 milliárd forint) 60 millió eurót fordítanának arra, hogy javuljon Etiópia közlekedési és logisztikai kapcsolata szomszédaival, míg 17,5 millió euró jutna az egészségügyi ágazat fejlesztésére.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója