Kiemelt hírek
Véget vetni az áldozathibáztatásnak
Egy évvel ezelőtt járták be a magyar nyilvánosságot Orosz Bernadett fotói. Bernadettet volt barátja brutálisan megverte. A nő a nyilvánosságot arra használta fel, hogy felvegye a küzdelmet a kapcsolaton belüli erőszakkal szemben, csütörtökön pedig elnyerte ezzel a TASZ SZABAD-díját.
Először is szeretnék gratulálni a díjhoz. Hogyan élte meg?
Kellemes meglepetésként ért az elnyert díj híre. Olyan érzés számomra, mint egy karácsonyi csoda. A SZABAD-díj elnyerésével még inkább fel tudjuk hívni a társadalom és a döntéshozók figyelmét arra, hogy a kapcsolati és a családon belüli erőszak tényleg jelentős, létező problémák, és hogy változásokra van szükség az országban. Az egy év alatt folytatott aktivizmusommal igyekeztem hangot adni a többi, ugyanezért dolgozó jogvédőnek, valamint a többi áldozatnak. Ők most mind közvetett nyertesei ennek a díjnak. Tiszta szívvel, igaz hittel és kitartással bárki sokat tehet másokért, bármilyen rossz is a helyzet. A hozzám hasonló hétköznapi hősök nem várnak cserébe semmit, illetve egyet mégis: emberséget.
Pontosan hogyan viszi előre az ügyét ez a díj?
Az elmúlt egy év alatt folyamatosan azt hallottam, hogy az efféle láthatóság, közszereplés nagyban befolyásolja a jelenleg is folyó ügyemet. De szerintem a nagyobb problémákra is felhívja a figyelmet: a kapcsolati erőszak eseteinek olyan 99 százalékában sajnos áldozathibáztató hozzáállás jellemző a hatóságok részéről is. Egy bántalmazott gyermekkel vagy állattal tudnak azonosulni az emberek, és könnyebben elfogadják, hogy nem érdemelte meg az erőszakot és a bántást. Ezzel szemben amikor egy felnőtt ember szenvedi el, a legtöbben kifogásokat keresnek, és mentegetik a tettest. Nyilván ennek is megvan a pszichológiája. Mindenkiben munkál az igazságos világba vetett hit, és nehéz szembenézni egy olyan problémával, amit a jelenlegi helyzet drasztikus megváltoztatásával lehetne csak megoldani.
Ön szerint hogyan változott a nyilvánosság helyzete Magyarországon az utóbbi időben?
Az elmúlt egy évben elindult egy folyamat, de az, hogy mikor fogjuk elérni az áldozathibáztatás megszűnését ebben a patriarchális társadalomban, nem tudom megmondani. Ha az áldozathibáztatók nem képesek racionálisan gondolkodni egy ilyen helyzetben, és ehhez a hatóságok asszisztálnak, akkor nem lesz semmi, mert akkor erre fognak tudni hivatkozni, ezáltal legitimálni magukat. Ne felejtsük el, hogy ez egy nagyon hosszas procedúra, ahol sok esetben egyedülálló, kisgyermekes nők kerülnek küzdő helyzetbe, és ez számukra rendkívül megterhelő. Az ilyen ügyeket hamarabb le kellene zárni, nem kéne, hogy azok elhúzódjanak a végtelenségig.
Jelenleg például engem is perel a bántalmazóm, és próbál megtörni lelkileg.
És az elkövetőknek se jó az, ha tűkön ülnek ilyen hosszas eljárások során: nyilván a lelkükben ők is tudják azt, hogy tettüket szankció követi. Ők is csak így tudnának hamarabb továbblépni.
Hogyan lehet megváltoztatni egy áldozathibáztató hozzáállását?
Ezek az emberek igazából a saját életükkel nincsenek megelégedve, és ezt mások bántásával akarják levezetni, miközben ettől ők is szenvednek. Mindenki magából indul ki. Ha szeretettel, megértéssel viszonyulunk hozzájuk, talán ők is levetkőzik a sztereotípiáikat.
Tervezi folytatni az aktivizmust azután is, hogy véget ér az ügye?
Mivel a nyilvánosság ereje védett meg, én hálából vállaltam fel a közügyet, és nem tervezek leállni. Számtalan sorstársam keresett meg az elmúlt időszakban, nekik is hangot tudtam adni, és összefogást kezdeményeztem civil és emberi jogi szervezetekkel. A saját ügyemre ez eddig sem volt jó hatással, ezt sokan elmondták. De úgy érzem, ha az igazságért folytatott küzdelem negatívan befolyásolja a saját ügyemet, az nem engem minősít. Nyilván vágyom én is nyugalomra, a családomban is felhívták a figyelmemet arra, hogy ennyire ne szorítsam háttérbe magam. De nem érzem úgy, hogy le tudom tenni a lantot, hogy én már megtettem minden tőlem telhetőt.
Pontosan milyen jogi változásokat szeretne elérni?
Az EU illetékes bizottságának fel kellene ébrednie végre, és 2021-ben javaslatot tenni egy olyan uniós irányelvre vagy rendeletre, ami ugyanolyan védelmet nyújt, mint a Isztambuli Egyezmény, amit hat tagország, közöttük Magyarország, még nem fogadott el. Nagyon jó lenne az is, ha az általános iskolai oktatásnak része lenne a legalapvetőbb emberi jogok oktatása.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója