Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

TASZ: A járványveszélyre hivatkozva sem lehet betiltani a tüntetéseket

Létrehozva:

A veszélyhelyzet nem jogon kívüli állapot.

Álságos arra hivatkozni, hogy a járványkezelés minden alapvető jogot felülír. Valójában ilyenkor is csak olyan mértékben szabad az állampolgárok jogait korlátozni, ami a veszély elhárításához feltétlenül szükséges. A veszélyhelyzet nem jogon kívüli állapot – írta a TASZ a Facebook-oldalán.

A jogvédő civil szervezet szerint a felelős polgárok képesek a járványügyi intézkedések betartásával, egészségügyi kockázatok nélkül is gyülekezni, tiltakozni a kormányzati intézkedésekkel szemben. 

A TASZ elismeri, a vendéglátóhelyek kényszerű bezárása számos vállalkozót és munkavállalót hozott lehetetlen helyzetbe, amit tetéz, hogy az állam nem törődik azzal, hogy megfelelően kártalanítsa őket. A tiltás ellenére újranyitó vendéglátósoknak azonban szinte bizonyosan súlyos büntetésekkel kell szembenézniük. 

A szervezet szerint a rendőrség akkor jár el arányosan, ha nem feloszlatja a gyűlést, hanem lépéseket tesz annak biztonságos lebonyolítása érdekében; a maszkviselés és a távolságtartás biztosításért. 

Legnépszerűbb cikkeink